U16-os Bajnokok Tornája, Sopron 2018

Mozgalmas hétvége az előszezonban

2015.09.05. 00:16 | Magyarország

Az UNIQA Sopron szombati bemutatkozása mellett a hétvégén a hazai előszezonban még három nagyobb érdeklődésre számot tartó felkészülési mérkőzést rendeznek. Nemzetközi találkozón pályára lép az Aluinvent DVTK, a CMB Cargo UNI Győr és a PEAC-Pécs is.

 

Az Aluinvent DVTK szombaton 18 óra 30 perctől fogadja a kisebb kassai csapatot a Cassovia Kosice gárdáját. A délutáni órákban a két klub U23-as együttese is összeméri az erejét. A miskolciak kedden tartották az új érkezőket bemutató sajtótájékoztatójukat, de már azóta változott a keret. Ivory Crawford kérte szerződése felbontását, az elsőéves amerikai játékos személyes okok miatt nem lesz a DVTK játékosa. Nyilvánvaló, hogy sokakban felmerül a párhuzam Italee Lucas tavalyi kényszerű cseréje miatt. Azonban egy hónappal korábban járunk a szezonban, még lényegesen aktívabb a játékospiac, így Crawford pótlása is könnyebben megoldható. Vélhetően nem lesz a távozásából akkora hátrány, mint Lucas tavalyi kényszerű kiválásából. A kisebb kassai csapat felkészüléséről kevés információt találni, de a szlovák bajnokság előbb kezdődik, mint a magyar. Ők már szeptember 22-én tétmeccset játszanak, így előrébb tarthatnak a felkészülésben.

 

Szombatra még egy mérkőzés jut, melyen a PEAC-Pécs a kolozsvári Universitatea Cluj-Napoca gárdáját látja vendégül. A továbbra is „fiatal és tehetséges” pécsi csapat a napokban közleményben számolt be Raksányi Krisztina műtétjéről, amivel a csapatkapitány közel egyéves kálváriája zárulhat le. Szintén ebből a közleményből tudjuk, hogy Kiss Virágra sem számíthat még szombaton Roberto Hernandez. Sűrű nyara miatt a center majd csak hétfőn csatlakozik be a közös munkába. A kolozsvári rivális augusztus 13. óta készül az új szezonra, nekik a céljuk a korábbi évekhez hasonlóan a román ligában bejutni a rájátszásba. Ehhez igazoltak az NCAA második vonalából amerikai légióst, illetve két szerb játékos érkezett. Közülük a korábban a válogatottban is pályára lépő Ines Ajanovic lehet az ismertebb név. A román bajnoki küzdelmek október első hétvégéjén indulnak és a Kolozsvár egy temesvári rangadóval kezd.

 

Vasárnap kerül sor Győrben a Fűzy Ákos – Tapodi Péter emlékmérkőzésre, melyen a CMB Cargo UNI Győr vendége az MBK Ruzomberok lesz. A győriek a napokban számoltak be arról, hogy megérkezett a két új légiósuk. Monika Grigalauskyte és Cyesha Goree is pályára lép vasárnap a tervek szerint. Völgyi Péter csapata múlt héten Brnóban már játszott felkészülési meccset és érdekesség, hogy múlt hétvégén a Rózsahegy is Brnóban szerepelt. Ők azonban az eddig „kisebb” brnói csapatként számon tartott Valosun vendégei voltak. A szlovák csapat Facebook oldalán az utolsó bejegyzés büszkén hirdeti, hogy az eddigi mérlegük 4-0 az előszezonban. Kétszer verték a Valosun Brnót és kétszer a Banská Bystrica-t. Eddig a rózsahegyi meccseken a Sopronból ismert Tetemondová és a szlovák válogatottban is sokat játszó Kmetova voltak a húzóemberek.


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: