U18-as Európa-bajnokság 2017, Sopron

Az Athlete Celje nyerte az Adria Ligát

2017.03.20. 13:04 | M®RKL Adriatica

A hétvégén Podogorica adott otthont a női Adria Liga négyes döntőjének. A trófeát a papírformának megfelelően az Athlete Celje szerezte meg.

 

Fotó: waba-league.com

Fotó: waba-league.com


Az idei évben régi-új névvel és egy kicsit felfrissített lebonyolítással zajlott a női Adria Liga. Lezárultak a névhasználattal kapcsolatos egyeztetések, így a kényszerből több éven át hivatalosan használt MZRKL (Međunarodna ľenska regionalna koąarkaąka liga) elnevezés után a köznyelvhez igazodva immár hivatalosan női Adria Ligaként bonyolították le a sorozatot. Az új név a profiknál színvonal-emelkedést nem hozott, de legalább visszalépések nélkül, erősebb bolgár csapatokkal a fedélzeten botránymentesen lezajlott az idei év. Összességében így az első hétvégi nyilatkozatok vezetői részről elég pozitívak.

 


Ami a lebonyolítást illeti, idén 10 csapat két csoportban kezdte meg a küzdelmeket. Mindkét ötös csoportból az első négy jutott a rájátszásba. Ott azonban nem negyeddöntőket rendeztek, hanem ez a nyolc gárda játszott még egy kört. Ezt követően az első négy jutott a podgoricai Final Four-ba. Ezek az együttesek végül a két bolgár alakulat, a Montana 2003 és a Beroe, illetve az Athlete Celje és a házigazda Budućnost Bemax lettek.


Az első elődöntőben a Celje 84-75-re verte a Montana 2003 gárdáját. A szlovén együttes az első negyed hajrájától kezdve végig vezetett. A második elődöntő már szorosabban alakult, ott óriási izgalmak közepette a Beroe alakulata a 22 pontos Monique Reid vezérletével 66-64-re verte a Budućnost Bemax gárdáját. A házigazda montenegrói klub végül vasárnap a bronzmeccs megnyerésével vigasztalódhatott.


A fináléban az Athlete Celje 61-57-re győzte le a Beroe gárdáját. A szlovén alakulat a félidőben már 15 ponttal vezetett, majd a harmadik szakaszban a 20 pontot is átlépte a differencia. A bolgár csapat nem adta fel, Reid ponterős játékával a negyedik negyedet 25-11-re nyerték. A fordításhoz azonban ez kevés volt. Végül 4 pont megmaradt a celjei előnyből.


A Final Four MVP-je Annamaria Prezelj (Athlete Celje) lett, aki az elődöntőben 27, a döntőben 15 pontot szerzett a győztes gárdában.


Eredmények


Elődöntők
Montana 2003 - Athlete Celje 74-85 (12-20, 23-24, 19-23, 20-18)
Beroe - Budućnost Bemax 66-64 (16-22, 22-19, 12-12, 16-11)


Bronzmérkőzés
Montana 2003 - Budućnost Bemax 41-44 (7-9, 16-16, 9-12, 9-7)


Döntő
Athlete Celje - Beroe 61-57 (18-9, 18-12, 14-11, 11-25)

 


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: