U18-as Európa-bajnokság 2017, Sopron

Az UNIQA Sopron nyerte a Magyar Kupát 2017-ben

2017.04.02. 21:11 | Magyar Kupa

Az UNIQA Sopron 94-64-re legyőzte a VBW CEKK Ceglédet a Magyar Kupa 2017-es fináléjában. A soproni együttes, amely kiemelkedően a legkoncentráltabb, legkiegyensúlyozottabb játékot nyújtotta a hétvégén, fennállása hetedik kupagyőzelmét ünnepelhette.

 

MTI Fotó: Varga György

MTI Fotó: Varga György


Teljesen ellentétes úton jutottak el a csapatok a fináléba. Az UNIQA Sopron két magabiztos győzelmet szerzett. Ebből különösen a Győr elleni rendkívül értékes volt, hiszen talán a legnagyobb hazai kihívóját tudta végig koncentrált játékkal a negyedik negyedre felőrölni Sterbenz László együttese. A Cegléd két emlékezetes egylabdás mérkőzésen van túl, melyeken négy játékosa is csere nélkül 40-40 percet töltött a pályán.

 


Pontgazdag negyeddel indult a találkozó. Finoman szólva egyik csapat sem a védekezésre helyezte a hangsúlyt. Ebből egyértelműen a Cegléd jött ki jobban és jellemzően pár ponttal vezetett is az első percekben Cziczás László együttese. A legnagyobb különbséget 19-13-nál jegyezhettük fel. Ekkor kezdett el szigorítani a védekezésén a soproni csapat, a játékrész hajrájában pedig az elődöntőben is parádézó Yvonne Turner villant. Két triplája is célt ért, így az első negyed végén 27-25-re már a soproniak vezettek.

 

MTI Fotó: Varga György

MTI Fotó: Varga György


A második negyed pontszegényebb játékkal folytatódott és úgy nézett ki, hogy akár már ebben a szakaszban érvényesítheti fölényét a Sopron. Az első három percben kifejezetten jó védekezést mutatott a bajnoki címvédő. Emellett Crvendakic volt eredményes, majd Turner triplája után 32-27-re módosult az állás. Maja Skoric azonban, aki a félidőben 18 pontnál járt, visszahozta csapatát egy triplával. Ez egy 9-1-es sorozat kezdete volt, mellyel 36-33-ra fordított a Cegléd. Innen érkeztek a félidő utolsó 5 percébe a felek. Nem volt kérdés, hogy melyik az erősebb csapat, de a CEKK jó helyzeteket alakított ki és ezekkel még tudta tartani a lépést. Két területen látszódott, hogy fáradtabbak Medgyessy Dóráék, mint az első két napon. Kimaradtak olyan ziccerek, amik korábban pontokat hoztak a Ceglédnek és emellett egyáltalán nem jutottak lepattanókhoz. A félidő hajrában Shenise Johnson büntetőivel és utolsó másodperces triplájával 44-40-re fordított a Sopron.


A nagyszünetben egyértelmű volt a képlet, amennyiben az UNIQA Sopron a szombati elődöntőben tapasztalt összeszedett, koncentrált védekezését ismét elő tudja venni, akkor nagyon hamar eldőlhet a mérkőzés. Ez is történt. Johnson és Skoric kosárváltása után Turner triplájával kezdett a különbség megugrani, majd jött Crvendakic és 53-42-nél először vezetett 10 pont felett a Sopron. Szemmel láthatóan egyre jobban felszabadult ettől a nagyobb előnytől Sterbenz László együttese. A Cegléd kezéből pedig egyre inkább kicsúszott a meccs. Medgyessy technikai hibája például egy olyan fegyelmezetlenség volt, melyre az első két napon nem akadt példa. Egy darabig még 10 pont környékén billegett az összecsapás, majd 58-50 után 14-0-s sorozatot csinált a Sopron.

 

MTI Fotó: Varga György

MTI Fotó: Varga György


Lényegében a harmadik negyed végére eldőlt a győztes kiléte, de a záró szakaszra is akadtak kifejezetten szép megoldások. Johnson és George egy-egy villanását érdemes kiemelni. Shenise Johnson végül 31 pontnál állt meg. A különbség 86-56-nál már a 30 pontot is elérte, de a Cegléd sem engedte el a meccset. A 17 egységgel záró Nagy-Bujdosó Nóra tripláival szépített az eredményen a CEKK. Az utolsó három percben már mindkét csapatnál az addig kevesebb lehetőséget kapó játékosok is pályára kerültek. Weninger Virág, Czukor Dalma és Bakó Patrícia a soproni oldalon, míg ceglédieknél Filipowicz Vanda és Kobolák Cintia. Mindkét szurkolótábor joggal ünnepelte saját csapatát. A Sopron nagyon meggyőző teljesítménnyel szerezte meg fennállása 7. kupagyőzelmét, a Cegléd pedig a klub történetének eddigi legnagyobb eredményét érte el ezzel az ezüstéremmel.


Eredmény
VBW CEKK Cegléd - UNIQA Sopron 64-94 (25-27, 15-17, 10-28, 14-22)


Statisztika

 


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: