U18-as Európa-bajnokság 2017, Sopron

Hét új igazolás Orenburgban

2017.05.30. 14:13 | Oroszország

Folytatjuk az Euroliga csapatok formálódó kereteinek bemutatását. A Nagyezsda Orenburg eddig hét új igazolással várja a következő évadot.


Az Orenburg az elmúlt évadban két bronzéremmel zárt Oroszországban, míg az Euroligában a negyeddöntőben búcsúztak. A korábbi évekhez képest nagyobb átalakulással számolnak. A szakmai stábban bekövetkezett változásról már írtunk, hiszen Roberto Iniguez Sopronba szerződött, míg az itthon is jól ismert Maros Kovacik vette át a vezetőedzői posztot.

 


Távozik Orenburgból Elena Beglova és Tatiana Petrushina, ők Jekatyerinburgban folytatják pályafutásukat. Natalia Zhedik a Dinamo Kurszk játékosa lesz, Tiffany Mitchell az AGÜ együtteséhez szerződött Törökországba. Cristina Ouvina a Bourges-t fogja erősíteni, Amanda Zahui B. az USK Praha csapatát választotta, míg Elizabeth Williams Kínában fog szerepelni a következő évadban. A felsoroltak mellett még két másik orosz játékos Liudmila Sapova és Natalia Anoykina is elhagyja a klubot.


Az új igazolások között négy orosz játékost találunk. Visszatér hazájába Spanyolországból a Szpartak Moszkvánál nevelkedett Ekaterina Fedorenkova. Az MBA Moszkvától Yana Degtyarskaya-t szerződtették. Mindketten elsősorban a hazai sorozatokban kaphatnak nagyobb szerepet. Két orosz válogatott játékos érkezik. Jekatyerinburgból Maria Cherepanova, míg a Dinamo Moszkvától Ksenia Tikhonenko. A Wisla Krakow együttesétől igazolták a spanyol Sandra Ygueravide-t. Megszerezték a Vologda ponterős amerikai légiósát Emma Cannon-t, míg a másik amerikai játékosok a Connecticut Sun együtteséből ismert Alex Bentley lesz.


A klub sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy az Orenburg még egy légiós és egy jegyzett orosz játékos szerződtetését tervezi. Velük lesz a teljes a jövő évad kerete, ahol a cél az Euroligában és a hazai sorozatokban is a versenyképes szereplés.

 


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.


Partnereink: