U18-as Európa-bajnokság 2017, Sopron

A hétvégén bemutatkozott Zavecz Hanna csapatában Louella Tomlinson

2017.06.07. 18:56 | Ausztrália

Javában tartanak Ausztráliában a kisebb regionális félprofi ligák küzdelmei. A SEABL sorozatban a Melbourne Tigers csapatában az elmúlt hétvégén bemutatkozott a legutóbbi szezont az Aluinvent DVTK-nál töltő Louella Tomlinson.


A SEABL csapatai a korábbi évekhez hasonlóan teljesen vegyes felállásúak, találhatunk a keretekben olyan egykori klasszisokat, akik immár civil munkájuk mellett játszanak és akadnak olyanok is, akik az ősszel induló WNBL szezonra szeretnének felkészülni. A dél-keleti ligában magyar szempontból a Melbourne Tigers csapata azért érdekes, hiszen itt játszik Zavecz Hanna és a nyáron majd Louella Tonlinson is ezt a gárdát erősíti.

 


Nem áll jól a Melbourne Tigers az idei évadban, hiszen 2 győzelemmel és 11 vereséggel rendelkeznek 13 fordulót követően. Zavecz Hanna 10 mérkőzésen lépett pályára, 12.6 pont, 7.3 lepattanó és 2.9 gólpassz jelenleg az átlaga. Tomlinson a hétvégén mutatkozott be, amikor két mérkőzést is játszott az együttes. Szombaton a Bendigo Braves csapatától elszenvedett 87-63-as vereség alkalmával 30 perc alatt 8 pont és 8 lepattanó került a neve mellé. Vasárnap a Dandenong Rangers második csapatától elszenvedett 69-48-as vereség során 36 perc alatt dupla-duplát ért el 12 ponttal és 10 lepattanóval.

 

 


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.


Partnereink: