U16-os Bajnokok Tornája, Sopron 2017

Rövidebb, pergősebb Európa-bajnokságra készülve

2017.06.16. 12:08 | Európa-bajnokság 2017

A pénteken kezdődő a csehországi Európa-bajnokság előtt már átnéztük a magyar válogatott ágán szereplő hét riválist. Bemutattuk az esélyeseket is, most következzen néhány gondolat az új lebonyolításról. A csapatok abban a rendszerben mérik össze az erejüket, melyben a 2014-es Világbajnokságon is. Az esemény 10 nap alatt lezajlik, így a korábbiaknál jóval pergősebb lesz a program és remélhetőleg sokkal több tétmeccset tartogató tornát láthatunk.


A magyar-román közös rendezésű Európa-bajnokság két évvel ezelőtt nem csak azzal döntött rekordot, hogy 20 csapat vett részt a tornán, melyet két ország hét csarnokában bonyolítottak le, hanem időtartamában is. Összesen 17 napon át zajlottak a küzdelmek. Összehasonlításképpen a női és a férfi szakág számára összesen nincs ennyi játéknapra lehetőség egy olimpiai torna keretén belül. Nyilván sántít a párhuzam, de jól szemlélteti, hogy milyen hosszú volt az előző – középdöntő csoportkört is tartalmazó – rendszerben a kontinenstorna.

 


A szakembereket rendkívüli módon megosztja, hogy milyen irányba és miként lehetne fejleszteni a női kosárlabdát. Egyet azonban mindenki elismer, hogy a szakág legnagyobb ellensége a tét nélküli mérkőzések. Ahhoz, hogy a széles közönség számára eladható termék legyen a női kosárlabda, szükség van a tét adta feszültségre. A középdöntő csoportkör pedig elkerülhetetlenül magában hordozta a tét nélküli meccseket. 2013-ban Franciaországban és 2015-ben itt a magyarországi helyszíneken is volt olyan játéknap, amikor bizony a három mérkőzésből akár kettőnek sem volt semmilyen tétje.


A FIBA a törökországi Világbajnokságra újított és azóta már a korosztályos tornák is ebben a felállásban zajlanak. Ennek a lényege, hogy az alapcsoportot azonnal egyenes kieséses rendszer követi. A korosztályos eseményeken a 16 csapatot összeengedik nyolc nyolcaddöntő párharcra. A felnőtt tornákon ez nem fér bele, így a négy négyes csoportból az elsők rögtön mennek a nyolc közé. A csoportok 2. és 3. helyezettjei játsszák a nyolcaddöntőket és azoknak a győztesei mérik össze az erejüket a negyeddöntőben a csoportelsőkkel. A csoportok 4. helyén végzett gárdáknak pedig véget ér egy hétvége után a torna.


A világbajnoki szereplés is tét lesz


A 2017-es női kosárlabda Európa-bajnokság egyben a 2018-as spanyolországi Világbajnokság kvalifikációs tornája is. Öt hely talál gazdára. Az első öt helyezett, amennyiben ebben a papírforma szerint Spanyolország is benne van, akkor a hatodik helyezett is készülhet a jövő évi seregszemlére.


A Világbajnokság mezőnyét tekintve a címvédő Egyesült Államok és a házigazda Spanyolország alanyi jogon résztvevő. Az Európa-bajnokság öt, az Óceániai-térséggel összevont Ázsia-bajnokság négy helyet ad. A további helyeket tekintve az Amerika-bajnokságról három, az Afrika-bajnokságról pedig ketten jutnak ki a VB-re.

 

 


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.


Partnereink: