U18-as Európa-bajnokság 2017, Sopron

Megnyitó és tengerparti edzés volt a pénteki programja a 3x3-as válogatottnak

2017.06.17. 10:34 | Magyarország

Pénteken is mozgalmas napja volt a magyar válogatottnak Nantes-ban a 3x3-as Világbajnokság helyszínén. Délelőtt edzés, délután hivatalos megnyitó szerepelt a programban.

 

Fotó: Vereb József

Fotó: Vereb József

 

Vereb József csapatvezető a helyszínről arról tájékoztatta lapunkat, hogy a péntek délelőttöt tartalmas tengerparti látogatással töltötte a válogatott. Hogy a szikrázó napsütést mégis felhők árnyékolják be, arról Jakab Máté edző gondoskodott. Közel egyórás edzést vezényelt a lányoknak a homokban, amit a válogatott tagja becsülettel végig is dolgoztak, majd következhetett a megérdemelt lubickolás.

 


A szombaton kezdődő küzdelmek felvezetéseként péntek délután került sor a megnyitóra, ahol minden résztvevő ország egy-egy képviselője felsorakozott a nantes-i centerpályán. A mieinket Theodoreán Alexandra csapatkapitány képviselte. A megnyitó a szokott forgatókönyv szerint zajlott, szervezői, sportvezetői és politikusi beszédek váltották egymást.


A Világbajnokság a „The Bridge” elnevezésű fesztivál egyik csúcseseménye. Most van a 100 éves évfordulója annak, hogy az Egyesült Államok belépett az I. Világháborúba és 1917 júniusában megérkeztek New Yorkból nagy hajókon Franciaország partjaihoz, többek között Nantes városába is az amerikai csapatok. Az ekkor kialakult egyfajta francia-amerikai barátság ünnepe ez a fesztivál, mely több rendezvényt is takar. A megnyitó alatt jórészt erről szóltak a beszédek.


A szervezők kitettek magukért, egy filharmonikus zenekar foglalta el a centerpályát, érkeztek táncosok is. Összességében a rendezvény rangjához méltó felvezetést láthattunk, amely talán egy kicsit hosszabb volt, mint a korábbi 3x3-as világesemények kapcsán.

 

Az ünnepség után került sor éjszakába nyúlóan az ilyenkor nélkülözhetetlen technikai értekezletre. Ezen szerencsére minden játékos és mez zöld utat kapott. Az is eldőlt, hogy a dobóversenyen Süle Krisztina, míg az ügyességi számban a szám világbajnoka, Theodoreán Alexandra képviseli hazánkat.

 

Theodoreán Alexandra selejtezőjét már szombaton kora délután megrendezik. A magyar válogatott pedig vasárnap Oroszország ellen mutatkozik be.


A megnyitó teljes felvétele megtekinthető itt:

 


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.


Partnereink: