U16-os Bajnokok Tornája, Sopron 2017

Hegedűs Janka Franciaországban folytatja pályafutását

2017.06.30. 20:20 | Franciaország

Hivatalossá vált, hogy a tengerentúli egyetemi tanulmányait idén tavasszal befejező Hegedűs Janka Franciaországban kezdi profi pályafutását.

 


Hegedűs a francia negyedik vonalba idén feljutó BF Escaudain csapatát erősíti az előttünk álló szezonban. A 185 cm magas 23 éves játékossal kapcsolatban a francia csapat közleménye a sokoldalúságát emeli, aki a festékben jelenthet igazi erősítését, de a távoli dobásai is veszélyesek. Emellett védekezését méltatták.

 


A Florida International University csapatában Hegedűs négy év alatt 82 mérkőzésen lépett pályára. Az utolsó két szezonban alapemberként számított játékára a szakmai stáb. Ez számokban azt jelenti, hogy a 2015/2016-os évadban 31 mérkőzésen átlagban 31.6 percet töltött a pályán, 10.3 pont és 3.9 lepattanó került ez idő alatt a neve mellé. A 2016/2017-es évadban pedig 28 találkozón átlagban 28.5 perc alatt 10.9 pontot és 4.9 lepattanót ért el. 


Hegedűs Janka tagja a 2017-es Universiadéra készülő magyar válogatottnak. Korábban pedig egy DigiSport interjút közöltünk vele, mely betekintést enged az amerikai egyetemi kosárlabdázásba is.


A francia csapat bejelentése:

 

 


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: