U16-os Bajnokok Tornája, Sopron 2017

Negyeddöntős a magyar válogatott az U20-as Európa-bajnokságon

2017.07.12. 23:12 | Utánpótlás hírek

A magyar válogatott 86-72-re legyőzte Szerbiát és ezzel bejutott a legjobb nyolc közé a Portugáliában zajló U20-as Európa-bajnokságon. A negyeddöntőben az ellenfél a címvédő Spanyolország lesz.

 

Fotó: FIBA

Fotó: FIBA


Álomszerűen indult a mérkőzés, Studer Ágnes 8 pontja és Aho Nina ziccere három perc alatt 10-0-s előnyt eredményezett. Gyors szerb időkérés után kiegyenlített játékkal folytatódott a mérkőzés. Az első negyed utolsó 5 és fél percében 12-2 után mezőnykosarat nem szerzett válogatottunk, de a büntetőket hibátlanul értékesítették a magyar lányok. Ennek megfelelően a szerb rohamok ellenére is sikerült őrizni az előnyt. Az első 10 perc végén 16-10-re vezettünk.

 


A második negyed elején Kiss Angelika törte meg a kosárcsendet, majd Kuttor Enikő büntetőjével 19-12-re léptek el a mieink. A második etap középső szakasza a szerbeknek sikerült jobban, akik egy 8-2-es szériával zárkóztak fel. Ezt követően fej-fej mellett haladt a két csapat. Végül 27-25-nél és 29-27-nél tudott vezetni is riválisunk. Lélektani szempontból a legjobbkor jött Dubei Debóra triplája, amivel megállítottuk a szerb felzárkózást. Az utolsó percben Török Ági büntetői gondoskodtak arról, hogy a félidőben elérőbb járjunk.

 

Fotó: FIBA

Fotó: FIBA


A félidei statisztikát szemlélve azt láthattuk, hogy a szerb válogatott valamivel jobb százalékban dobott és jobban szedték a lepattanókat, de nekünk lényegesen kevesebb eladott labdánk volt és több pontot szereztünk gyorsindításból. Ami azt jelentette, hogy a védekezése a csapatunknak nagyon egyben volt és tudta játszani a saját játékát a magyar együttes. A harmadik negyedre ehhez megérkezett az a kiváló dobóforma, amely a francia és a bosnyák meccsen is mellettünk állt.

 

Fotó: FIBA

Fotó: FIBA


Kuttor Enikő 5 pontja vezette fel a harmadik 10 percet, így 37-31-nél már időt is kértek a szerbek. Továbbra is jól védekeztünk, jöttek szerzett labdák és így 41-31-nél már újra 10 ponttal vezetett válogatottunk. Közel 5 és fél percet kellett várni riválisunk első találatára, mely után 9-11 pont közötti magyar előny mellett állt be a meccs. Ebben a szakaszban négy magyar tripla is utat talált a gyűrűbe. Közte volt Weninger Virág 3+1-es helyzete, ami a lehető legjobb pillanatban érkezett. A szerbeknek ugyanis 47-41-nél még akadt egy felzárkózása, de ez a 4 pont visszaállította a lélektani 10 egységnyi különbséget. Ezt követően pedig egy labdaszerzés után Török Ági ziccert értékesített és így 53-41-nél megint kedvező helyzetbe került Cziczás László csapata.

 

Fotó: FIBA

Fotó: FIBA


Az 55-46-ról induló negyed negyedben folytatódott a varázslat. Úgy nézett ki, hogy pár perc alatt eldőlhet a meccs. A Studer, Dubei, Kuttor trió három és fél perc alatt 15 pontot szerzett, amivel 70-51-re léptünk el. A folytatásban azonban a szerbek letámadásra váltottak és ez érezhetően megtörte a mieink ritmusát. Eltelt közel négy perc, mely idő alatt egyedül Kuttor egy sikeres büntetőjével gyarapodott a pontjaink száma. Ez idő alatt a szerbek 71-63-ra felzárkóztak.

 

A legjobbkor jött Aho Nina szerzett labdája után Kuttor ziccere. Visszaállt ugyanis a 10 pontos különbség és sokat jelentett lélektanilag, hogy nem tudtak a szerbek „két labdára” visszajönni. Amikor Aho triplája az utolsó két percbe érkezve 76-65-re módosította az állást, gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés. Egy gyors labdaszerzés után Studer 13 pontra növelte az előnyünket. A szerbek nagyot küzdöttek az utolsó percben is, de ekkor már a magyar továbbjutás nem forgott veszélyben.


Studer Ágnes 24 ponttal lett a magyar csapat legeredményesebbje. Mellette Kuttor Enikő 18, Aho Nina és Dubei Debóra 12-12 ponttal zárt. A magyar válogatott a negyeddöntőben 19 óra 30 perctől Spanyolországgal mérkőzik.


Eredmény

Magyarország U20 - Szerbia U20 86-72 (16-10, 16-21, 23-15, 31-26)


Statisztika

 


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: