U16-os Bajnokok Tornája, Sopron 2017

A Lynx rangadót nyert, Griner sérülése

2017.07.15. 14:45 | WNBA

Péntekről szombatra virradóra három mérkőzést rendeztek a WNBA-ben. Nézzük a játéknap rövid összefoglalóját.


Sokan várták a Minnesota Lynx és a Phoenix Mercury rangadóját, de elmaradt a kiélezett végjáték. A Lynx 88-71-re legyőzte a Mercury együttesét. Már a félidőben 41-24-re vezetett a Mercury. A folytatásban sem csökkent a különbség. Ráadásul a negyedik negyed elején Brittney Griner megsérült. A bal térde és a jobb bokája is igen rossz állapotban van, 3-4 hetet biztosan ki kell hagynia. Maya Moore és Seimone Augustus 19-19 ponttal vezette győzelemre a Lynx csapatát. A Mercury színeiben Yvonne Turner 12 és fél percet töltött a pályán, mely idő alatt 7 pontot jegyeztek fel a neve mellé.

 


Elkapta a fonalat a Chicago Sky, 78-68-ra legyőzték a New York Liberty-t. A két csapat három negyeden át fej-fej mellett haladt, majd a záró szakaszt 14-3-as sorozattal kezdte a Sky. Innentől kezdve pedig nem tudta élessé tenni a meccset a Liberty, melynek keretében Cappie Pondexter nem léphetett pályára agyrázkódása miatt. Courtney Vandersloot 13 ponttal és 9 gólpasszal, Allie Quigley pedig 10 ponttal és 8 gólpasszal vette ki a részét a sikerből.


A játéknap harmadik meccsén a Washington Mystics 72-58-ra verte az Indiana Fever-t. A Mystics már az első negyedben állva hagyta riválisát, 26-11-re léptek el ekkor. Tették mindezt úgy, hogy Elene Delle Donne bokája három perc játék után kifordult és a mérkőzésen már nem is térhetett vissza a pályára. A folytatásban a Fever hátránya 15-20 pont között mozgott és nem volt kérdés a győztes kiléte. Emma Meesseman 15 ponttal zárt.


Eredmények
Washington Mystics - Indiana Fever 72-58
Chicago Sky - New York Liberty 78-68
Minnesota Lynx - Phoenix Mercury 88-71

 


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: