U18-as Európa-bajnokság 2017, Sopron

Spanyolország az első döntős az U20-as Európa-bajnokságon

2017.07.15. 21:53 | Utánpótlás hírek

A papírformának megfelelően Spanyolország lesz az egyik döntőse a portugáliai U20-as Európa-bajnokságnak. Az első elődöntőben a spanyolok 67-55-re győzték le az oroszokat.

 

Fotó: FIBA

Fotó: FIBA


Az oroszok egy negyeden át tudták tartani a lépést. Az első percekben 8-2-es előnyre tettek szert és az első szakasz végén 14-12-re vezettek. A spanyol válogatott a második szakaszt 7-0-val kezdte és innentől végig előrébb jártak riválisuknál. A félidőben már 38-27-re vezetett a címvédő.

 


A harmadik negyedben gyorsan nőtt a különbség a két együttes között. Végül a 28. percben 52-33-nál jegyezhettük fel a legnagyobb differenciát. Ekkor már nem volt kérdés a győztes kiléte. Az oroszok ugyan a harmadik etap végére 52-37-re felzárkóztak, majd a záró szakaszban 52-43-nál 10 pont alá jöttek, de ez csak arra volt jó, hogy elkerüljék a nagy vereséget. Kisebb megingása után a spanyol csapat 10-12 egység között állandósította előnyét és megérdemelten jutott a fináléba.


A Sopronba érkező Angela Salvadores 14 ponttal, 2 lepattanóval és 2 gólpasszal vette ki a részét a sikerből.


Eredmény
Spanyolország U20 – Oroszország U20 67-55 (12-14, 26-13, 14-10, 15-18)


Statisztika

 


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: