U16-os Bajnokok Tornája, Sopron 2017

Második mérkőzését is megnyerte Horvátországban az U16-os válogatott

2017.07.16. 14:34 | Utánpótlás hírek

Vasárnap délelőtt második alkalommal is összecsapott Slavonski Brod városában a horvát és a magyar U16-os válogatott. Mészárosné Kovács Andrea együttese 60-56-os győzelmet aratott.

 

Fotó: Sándor Ádám

Fotó: Sándor Ádám


A magyar válogatott az első percekben 9-3-nál kisebb lépéselőnybe került és 10 perc után 17-12-re vezetett. Hasonlóan alakult a játék képe, mint szombaton. A második negyedben gyorsan nőtt a különbség a két együttes között. A félidőhöz közeledve már 10 pont felett vezetett válogatottunk. A nagyszünetben 34-21 állt az eredményjelzőn.

 


A harmadik negyed elején a horvátok egy 15-5-ös sorozattal felzárkóztak. A játékrész végén 44-43-nál fordítottak is a hazaiak. A záró szakaszban egyik oldalra sem alakult ki nagy különbség, végül szoros végjátékban megszerezte győzelmet válogatottunk.


A magyar csapat legközelebb a győri EYOF-on lép pályára, ahol az A-csoportban kapott helyet Csehország, Litvánia és Németország mellett. Válogatottunk július 24-én 16 óra 45 perctől Németország ellen mutatkozik be a tornán.


Eredmény
Horvátország U16 – Magyarország U16 56-60 (12-17, 9-17, 23-9, 12-17)


Statisztika

 

Életképek a mérkőzésről

 

Fotó: Sándor Ádám

Fotó: Sándor Ádám

 

Fotó: Sándor Ádám

Fotó: Sándor Ádám

 

Fotó: Sándor Ádám

Fotó: Sándor Ádám

 

Fotó: Sándor Ádám

Fotó: Sándor Ádám

 

Fotó: Sándor Ádám

Fotó: Sándor Ádám

 


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: