U20-as Európa-bajnokság 2018, Sopron

Lettországgal küzd a 9. helyért a magyar válogatott

2017.07.30. 10:10 | Utánpótlás hírek

Vasárnap az utolsó játéknapjához érkezik az U19-es Világbajnokság Olaszországban. A magyar válogatott a 9. helyért Lettországgal mérkőzik. Beharangozó.


Lettország hazánkhoz hasonlóan ismét egy jobb periódust él az eredményeket tekintve a női kosárlabdában. A felnőtt válogatottjuk versenyképessége mellett tavaly a FIBA mindhárom A-divíziós korosztályos Európa-bajnokságán az első tízben végeztek. Az U18-as válogatottjuk Sopronban egy 4. hellyel kvalifikált erre a tornára. Itt Udinében a csoportkörben Franciaországgal és Kanadával szemben is elveszítettek egy szorosabb végjátékot, de verték Dél-Koreát. Nehéz ágra kerültek, a nyolcaddöntőben azonban az utolsó másodpercekig voltak esélyeik Ausztrália ellen. Itt vereséget szenvedtek, de a 9-16. helyért zajló csatározások alkalmával Mali és Mexikó nem okozott gondot számukra.

 


A letteknél a legnagyobb név természetesen Digna Strautmane, aki már a harmadik nagy tornáját teljesíti idén. Ezúttal 16 pont és 7,7 lepattanó az átlaga. Mellette ebből a csapatból a mindössze 17 éves magas játékosukat, a 186 cm-re nőtt Janeta Rozentale-t érdemes kiemelni, aki 8.9 pont és 8.4 lepattanó átlaggal egészen extra tornát teljesít. Ráadásul fiatal korához képest remek mezőnymutatót hozott össze, hiszen 51.2%-al (22/43) értékesítette helyzeteit. Riválisunknak van egy sérültje is Dinija Pavelsone személyében, aki jól kezdte a tornát, Dél-Koreának 14, Kanadának 19 pontot dobott, de nem számíthat játékára a szakmai stábjuk. Nagy érvágás a kiesése számukra. Kisebb csalódás Luize Septe, aki tavaly az U18-as Európa-bajnokságon az egyik legeredményesebb játékosuk volt, de ezt most nem tudta megismételni.


A fentebb bemutatott neveken túl a lettektől ugyanazokat az erényeket látjuk, mint tavaly az U18-as Európa-bajnokságon és idén az U20-as Európa-bajnokságon. Gyors kosárlabdát játszanak, jó kezű és mozgékony magas játékosokkal rendelkeznek, akik nagy értéknek számítanak az európai mezőnyben. Ettől függetlenül a lettekről is elmondható, hogy nem minden poszton van klasszis tehetségük ebben a generációban. A külső soruk finoman szólva sem számít a leghatékonyabbnak még ebben az udinei mezőnyben sem. Az első hat meccsüket nézve a 111 gólpasszra 103 eladott labda jutott. Ez az arány is inkább a középmezőnybe helyezi őket.


Egy nagy torna utolsó napján helyosztó mérkőzéssel kapcsolatban nehéz megfogalmazni a várakozásokat. A csapatoknak ez már a hetedik meccsük lesz, ráadásul mindkét oldalon a játékosok többsége az U18-as Európa-bajnokságon folytatja. Sok múlik azon, hogy melyik csapat lesz az élesebb, koncentráltabb. A magyar válogatottnak reális győzelmi esélyei vannak és egy sikerrel értékes 9. helyet lehetne szerezni.


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: