U18-as Európa-bajnokság 2017, Sopron

Győzelemmel kezdte szereplését az U18-a Európa-bajnokságon a magyar válogatott

Szombaton megkezdődött Sopronban az U18-as A-divíziós Európa-bajnokság. A magyar válogatott 67-55-re legyőzte Törökországot az első csoportmeccsén.

 

Fotó: FIBA

Fotó: FIBA


Riválisunk szerzett vezetést az első percben, majd Gereben Lívia és Juhász Dorka találataival gyorsan fordított a magyar csapat. A folytatásban Lelik Réka, Mérész Beatrix és Czukor Dalma is betalált, így 11-4-re léptek el a mieink az első szakasz közepén. A törökök egy triplával kezdték meg a felzárkózást, de erre Pusztai Petra és Lelik válaszolt szintén távolról. Az első szakasz hajrájában a 10 pontot is átlépte a különbség. Végül 10 perc után 20-12-re vezettek a magyar lányok.

 

 


A második negyed kapkodós játékkal indult, mindkét csapat sokat hibázott, miközben a lelátó nem egyszer vitatott jelenet miatt emelte fel a hangját. Török triplával indult ez a szakasz. Gereben törte meg a kisebb magyar kosárcsendet, majd nem sokkal később a negyed második mezőnykosara is a nevéhez fűződött. Kulcsfontosságú volt, hogy 22-17 után ne engedjük közelebb riválisunkat. Amikor Juhász triplája célt ért, 27-17-nél már török időkérés miatt állt a játék. Egy 9-0-s futással végül 31-17-re tudott ellépni válogatottunk.

 

A folytatásban ugyan két gyors török pont érkezett, de amikor Lelik második triplája célt ért, már 15 egységgel vezettünk. Lelik elkapta a fonalat ebben a periódusban, hiszen a félidőt megelőző utolsó másodpercekben harmadik hármasa is pontosnak bizonyult. A félidőre alakult ki a legnagyobb differencia, amikor 39-22 állt az eredményjelzőn. A statisztika szépen megmutatta a fölény okát. Közel 45%-al dobott válogatottunk, mely nyerte a lepattanócsatát és kétszer annyi gólpasszt osztott ki. Szembetűnő volt, hogy amíg az U19-es Világbajnokságon nem ment távolról, ezúttal már a félidőben öt triplánál tartottak a magyar lányok.

 

Fotó: FIBA

Fotó: FIBA


A döntés a harmadik negyed elejére maradt, amikor Juhász, Gereben és Mérész pontjaival 52-22-re léptünk el egy 13-0-s futással. Amikor négy perc után megszületett az első török találat, ez a 30 pontos differencia már igencsak kedvező helyzetbe hozta a mieinket. A harmadik etap második fele Kovács Kitti első találatát is meghozta. Riválisunk 10 pontot faragott a hátrányából, de a magyar siker így sem forgott veszélyben. Már a harmadik negyed végére minden nevezett játékos pályára került. Végül 30 perc után 54-34-re vezettünk. Ekkor már 44-29-es fölényben volt lepattanók terén is a válogatottunk és a 18 gólpassz szintén kiemelést érdemel.

 

Fotó: FIBA

Fotó: FIBA


Az utolsó 10 percben már mindkét oldal szem előtt tartotta a folytatást is. A negyed elején utat talált a gyűrűbe egy török tripla, melyre nem sokkal később Kányási válaszolt. Sokáig 18-20 pont környékén állt be a meccs. Az utolsó három percbe érkezve aztán egy újabb török hármas bizonyult pontosnak, majd a hajrában még büntetőkkel faragott a különbségen ellenfelünk. A magyar csapat végül 67-55-ös sikert aratott. A végeredményt Boros Dorka büntetői alakították ki. Folytatás vasárnap 18 órától Lettország ellen.


Eredmény
Magyarország – Törökország 67-55 (20-12, 19-10, 15-12, 13-21)


Statisztika

 


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.


Partnereink: