U18-as Európa-bajnokság 2017, Sopron

Műteni kell Juhász Dorka térdét

A soproni U18-as Európa-bajnokság negyeddöntőjében szenvedett súlyos térdsérülést Juhász Dorka. A PEAC-Pécs hivatalos honlapja a hétvégén adott hírt a játékos állapotáról.

 

Fotó: FIBA

Fotó: FIBA


A PEAC honlapjának jelentése szerint elszakadt Juhász Dorka elülső keresztszalagja és részlegesen az oldalszalagja is, ami azt jelenti, hogy műtétre van szükség és több hónap kihagyás vár a fiatal játékosra.

 


„Az U18-as Európa-bajnokság első napjaiban voltam csak Sopronban, a többi meccset, így a csütörtökit is az interneten követtem, az élőképes közvetítésben pontosan látszott, hogyan következett be Dorka sérülése. Akkor reménykedtünk, hogy nem nagy a baj, most már viszont tudjuk, hogy hosszú ideig nem tudunk Dorkával számolni. Nagyon-nagyon sajnálom ami történt, mondanom sem kell, hogy ez a PEAC-PÉCS következő idényére is rendkívül komoly hatással lesz. Igyekszünk előre nézni már, a játékos szüleivel közösen döntünk a továbbiakról. Egy azonban biztos, Dorkát továbbra is az egyik legnagyobb értékünknek tekintjük, a lehető legjobb szakembereket, rehabilitációt és eszközöket biztosítjuk számára, hogy mielőbb visszatérhessen a pályára.” – fogalmazott Kond Árpád a PEAC-Pécs ügyvezetője a klub honlapján.


Juhász Dorka az U19-es Világbajnokság hét mérkőzésén 11.7 pontot, 9.4 lepattanót és 1.6 gólpasszt átlagolt, míg az U18-as Európa-bajnokságon a sérüléséig 13 pont, 6.4 lepattanó és 1.2 gólpassz volt az átlaga.


Mielőbbi teljes felépülést kívánunk!

 

Forrás: PEAC-Pécs hivatalos honlap


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: