U16-os Bajnokok Tornája, Sopron 2017

Vasárnap lezárul az U23-as Nemzetek Ligája

2017.08.19. 19:08 | Magyarország

Vasárnap Sri Lankán az utolsó fordulójához érkezik a 3x3-as szakágban az U23-as Nemzetek Ligája.

 

Fotó: FIBA

Fotó: FIBA


A magyar válogatott számára jól indult a Sri Lanka-i szereplés, hiszen a sorozat kétnaposra nyúlt negyedik fordulóját óriási csatában megnyerték a magyar lányok. Különösen Sri Lanka 1-es csapata és Hollandia legyőzése nagy skalp, olyan tapasztalat, melyet lehet hasznosítani a jövőben. A folytatásra sem kell sokat várni, hiszen vasárnap már jön a záró forduló.

 


A vasárnapi torna sorsolását elkészítették a szervezők. A magyar válogatott az A-csoportba került Jordánia és Csehország mellé. A B-csoportban pedig Hollandia és a házigazda Sri Lanka két csapata szerepel. A lebonyolítás nem változott: az első két helyezett jut a csoportokból az elődöntőbe, ahol keresztbe játszanak a csapatok. Ezen párharcok győztesei mérkőznek meg a fináléban. A sorozat összetettje a három európai alapító között még teljesen nyitott. A cseh, holland, magyar trióból az végez az élen, aki a legelőkelőbb helyezést szerzi meg a vasárnapi tornán.


A tervek szerint a torna mérkőzései IDE KATTINTVA élőképes közvetítésben követhetőek reggel 6 óra 15 perctől. Sri Lankán rendkívül változékony az időjárás, ennek megfelelően az esőszünet sem kizárt. A szervezők azonban a pénteki tapasztalatokból kiindulva helyi idő szerint délelőtt 10 órára tették a program kezdetét, így még játékmegszakítások is beleférnek a programba.

 


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: