U18-as Európa-bajnokság 2017, Sopron

Megszakadt a Liberty 10 meccses győzelmi sorozata, elődöntős a Mystics

2017.09.11. 12:12 | WNBA

A Washington Mystics 82-68-as győzelmet aratott a New York Liberty otthonában és ezzel bejutott a WNBA elődöntőjébe, ahol a Minnesota Lynx lesz az ellenfelük.


A New York Liberty az alapszakaszban az utolsó 10 meccsét megnyerte, így bizakodva várhatták a Washington Mystics elleni összecsapást. Úgy is indult ez a mérkőzés, hogy az alapszakasz harmadik helyezettje könnyedén érvényesíti fölényét. Az első negyed végén 21-10-re vezettek. A második szakaszban 29-15-nél jegyezhettük fel a legnagyobb különbséget. A Mystics ezt követően rendezte a sorait és a félidőre 41-35-re felzárkóztak.

 


A harmadik negyed hozta el a fordulatot a mérkőzés menetében. Nem túlzás úgy fogalmazni, hogy Kristi Toliver élete meccsét játszotta. Egymaga 16 pontot, közte négy triplát szerzett ebben a periódusban. A Mystics fordított és gyorsan nőtt a különbség a két gárda között. Végül 25-10-re nyerték ezt a periódust és a játékrész végén 60-51-re vezettek. 


A záró szakaszban is folytatódott Toliver remeklése, 9 triplánál állt meg, ami rekord a WNBA rájátszásában egy játékostól. A Mystics 12-3-as sorozattal indította ezt a periódust és ezzel el is dőlt a győztes kiléte. A Liberty nem tudta szorossá tenni a csatát. A 82-68-as sikerből Kristi Toliver 32 ponttal vette ki a részét, míg Elena Delle Donne 18 ponttal és 10 lepattanóval dupla-duplával zárt. A Liberty legeredményesebbje a 18 pontos Tina Charles lett.


A Washington Mystics az elődöntőben a Minnesota Lynx csapatával mérkőzik. Ez a párharc keddről szerdára virradóra kezdődik és az egyik fél harmadik győzelméig tart.


Eredmény
New York Liberty - Washington Mystics 68-82 (21-10, 20-25, 10-25, 17-22)


Statisztika

 


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: