U18-as Európa-bajnokság 2017, Sopron

A Pöstyént fogadja az Aluinvent DVTK

2017.09.19. 12:17 | Magyarország

A hazai előszezonban kedden egy mérkőzést rendeznek, melyen 18 óra 30 perctől az Aluinvent DVTK vendége az Euroliga selejtezőre készülő pöstyéni csapat a Pieą»anské Čajky lesz. A két gárda pénteken Szlovákiában is összecsap.


Az Aluinvent DVTK-ra ezen a héten az előszezont tekintve már a hetedik és a nyolcadik felkészülési mérkőzés vár. A Rózsahegy ellen kezdte az idei erőfelmérők sorozatát a DVTK, majd a Kolozsvár volt az ellenfél, ezt követően pedig a hagyományos kassai tornán szerepelt Stefan Svitek együttese. Összességében elmondható, hogy folyamatosan javuló formát láthattunk a csapattól.

 


A kassai tornának a mérkőzéseit YouTube-on élőképes közvetítésben is lehetett követni (1. nap, 2. nap). A PEAC ellen egy kifejezetten domináns játékot mutatott a DVTK, mely jól szervezett védekezésre épült. A tapasztalt légiósokkal megerősített kassai csapat megszorongatása Nagy Dóra korai bokasérülése után pedig egy kifejezetten jó eredmény. Nagy Dóra kedden várhatóan nem játszhat. A kassai tornának a pozitív tapasztalata lehet a DVTK számára - a védekezés és a légiósok ponterős játéka mellett - Szabó Fanni dobóformája.


A Pöstyén augusztus végén már járt hazánkban. Ekkor bemutattuk a keretüket és írtunk arról, hogy ők a CCC Polkowice ellen az Euroliga selejtezőjére készülnek. Ez a kuparendszerű párharc egy hét múlva kedden kezdődik. Ezen a nagy tét ellenére sok veszíteni valója a szlovák ezüstérmesnek nincs. Ha az erősebb kerettel rendelkező lengyel gárda érvényesíti fölényét, akkor is az Európa Kupa főtábláján folytatják. Nemzetközi meccsekből pedig nem lesz hiányuk, hiszen az EEWBL sorozatba is neveztek.


A pöstyéni keret továbbra is az elmúlt években már megismert hazai magra épül. Két szlovák játékost igazoltak Martina Letkova és Vanessa Gajdosova személyében. A három légiósuk pedig Jenna Smith, Asia Boyd és Emilia Podrug lesz. Martin Pospisil együttese a Sopronnal vívott felkészülési meccsek után járt Prágában, ahol az USK Prahától 19 ponttal kaptak ki. Legutóbb a hétvégén a BK Zabiny Brnót fogadták, akiket 60-51-re vertek. A közelgő Euroliga selejtező miatt várhatóan egy éles riválisa lesz a DVTK-nak, így remekül szolgálhatja a felkészülést a keddi és a pénteki találkozó.

 


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: