U18-as Európa-bajnokság 2017, Sopron

Vukov Szonja az Aluinvent DVTK játékosa

2017.10.10. 17:31 | Magyarország

Az Aluinvent DVTK a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a hármas poszton bevethető, 23 esztendős Vukov Szonja Amerikából hazatérve a klub játékosa lett.

 

Forrás: Aluinvent DVTK Sajtóközlemény

 

Forrás: Aluinvent DVTK Sajtóközlemény

 

Legfrissebb igazolásunk Budapesten született, és a budapesti BSE csapatánál lett igazolt sportoló. A 185 centiméter magas játékos 2013-ban az MTK Budapest csapatához igazolt, ahol 2015-ig kosárlabdázott. 2015-ben Amerikába, a Kansas állambeli Highland Egyetem csapatához igazolt, és egyetemi tanulmányai mellett itt játszott egészen mostanáig. Szabó Fannival együtt évek óta stabil tagja a magyar Universiade válogatottnak.

 

 

Másfél hete készül az Aluinvent DVTK felnőtt csapatával, teljesítményével pedig meggyőzte a Stefan ©vitek vezetőedzőt, így a hármas poszton bevethető játékos a jövőben az Aluinvent DVTK sikereiért harcol.

 

- Szonja két évig Amerikában játszott, biztos vagyok benne, hogy szeretné bebizonyítani, hogy a magyar mezőnyben is megállja a helyét - mondta ©tefan Svitek az Aluinvent DVTK vezetőedzője. – Rövid időt töltött még csak velünk, de meggyőződésem, hogy tud majd segíteni a csapatnak a mindennapi munkában és a meccseken. Az átlagnál magasabb mezőnyjátékos, aki kintről is pontosan dob. Szerdán még nem léphet pályára, azon dolgozunk, hogy szombatra elkészüljön a játékengedélye.

 

Névjegy

Név: Vukov Szonja
Születési idő: 1994. február 1.
Születési hely: Budapest
Magasság: 185 cm
Poszt: 3

 

Pályafutása

2015-2017 Highland CC (Amerika, Kansas állam)
2013-2015 MTK Budapest
-2013 BSE utánpótlás


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: