U16-os Bajnokok Tornája, Sopron 2017

Kezdődnek az egyetemi küzdelmek az Egyesült Államokban

2017.11.10. 23:59 | NCAA Női kosárlabda

Elrajtolnak az egyetemi kosárlabda küzdelmek az Egyesült Államokban. A magyar játékosokról már hírt adtunk, most nézzük, hogy kik lehetnek esélyesek a végső győzelemre.


Az elmúlt évad végjátéka óriási meglepetést hozott, miután a Final Four elődöntőjében a Mississippi State legyőzte a UConn-t és ezzel megszakította a 111 meccses győzelmi sorozatát. Geno Auriemma együttese ennek ellenére természetesen idén is az egyik, ha nem a legnagyobb favorit. Az ismert szakember nem egyszer elmondta a napokban, hogy valahol már szükség volt arra, hogy megszakadjon ez a széria és frissen, „tiszta lappal” folytathassák. A Uconn gárdájához négy stabil kezdő (Napheesa Collier, Katie Lou Samuelson, Gabby Williams, Kia Nurse) visszatérhet még tavalyról. Nagy erősítés lehet Azurá Stevens és a tengerentúli szakírók Crystal Dangerfield-től is komoly fejlődést várnak.


A címvédő South Carolina már nincs ennyire kedvező helyzetben a visszatérőket tekintve. Tavaly egy kifejezetten rutinos kerettel értek el fel a csúcsra, így mindössze ketten vannak itt az akkori alapcsapatukból. Igaz, közöttük megtalálható A'ja Wilson, aki a jelenlegi mezőny egyik legjobbja. Nem véletlenül mondta azt Dawn Staley, hogy a felkészülés kezdetén az önbizalmon érződött, hogy ők a címvédők, de egyébként ez már egy teljesen másik csapat. Általában kerüljük a nagy szavakat oldalunkon, de az évad női kosaras bombameglepetése lenne egy címvédés.

 


Nézzük, hogy az öt legnagyobb konferenciából kik lehetnek a főszereplők. Az ACC (Atlantic Coast Conference) mezőnyében annak ellenére a Notre Dame dominálhat, hogy a sérült Brianna Turner és a tavasszal végző Lindsay Allen hiánya várhatóan rányomja a bélyegét a játékukra. A keretükből Arike Ogunbowale-tól várnak sokat a szakemberek. A kihívóik idén is a Louisville (Asia Durr, 19.2 pontos átlag), a Duke (Lexie Brown, 18.3) és a Florida State (Shakayla Thomas, 14.9). Ahogy az ESPN elemzése is kiemeli, mindegyik gárdához visszatér a tavalyi legeredményesebbjük. Az Ő nevüket és átlagukat láthatjuk a zárójelekben.


Az idei évadban Ohio állam legnagyobb városa Columbus ad otthont a Final Four-nak. A Big Ten Konferenciában szerepel az Ohio State csapata, akik ugyan 1993 óta nem jutottak el a négyes döntőbe, de kvázi hazai környezetben szeretnének idén ott lenni. Erre Kelsey Mitchell vezetésével lehet is esélyük. Mellettük a Big Ten Konferenciában igazán F4 esélyes gárda nem látszódik. A Maryland logikus választás lenne, de jelentősen megfiatalodott a keretük. Az elmúlt évad végén a három legmeghatározóbb játékosuk végzett. A Michigan a WNIT megnyerése után, mely a program fennállásának első nagy trófeája volt, önbizalommal telve várhatja az új évadot. A ponterős Katelynn Flaherty vezetésével sokáig juthatnak a rájátszásban.


A Big 12-ben idén is a Baylor dominálhat, akik sorozatban a hetedik alkalommal nyerhetik meg a Konferencia küzdelmeit. A centerüket Kalani Brown-t senkinek sem kell bemutatni, róla nagyon sokat fogunk hallani. Az AP a szezon eleji rangsorában a UConn mögött a másik helyre a Texas-t rakta. Ők a brutálisan rutinos alapcsapatukkal a Baylor-t idén legyőzhetik és akár a Final Four is elérhető lehet számukra. A legnagyobb sztárjuk Charli Collier nem egy nyilatkozatában elmondta, hogy bár nagyon tisztelik a UConn eredményeit, de szeretnének meglepetést okozni. A Big 12 csapatai közül még az Oklahoma State lehet érdekes, ahol a centerük Kaylee Jensen az elmúlt évadban 18.7 pontos, 10.5 lepattanós átlagot hozott össze. Egy hasonló teljesítménnyel igencsak versenyképessé teheti egyetemét.


A Pac-12 küzdelmei kiegyensúlyozottak lehetnek. A Stanford, a UCLA és az Oregon State között ingadoznak a szakírók. Az azonban biztos, hogy egy egyetem, a Washington, gárdája igencsak meggyengült. Azzal, hogy Kelsey Plum végzett, lezárult náluk a kiemelt médiafigyelmet hozó korszak. Ráadásul Plum mellett már a másik húzóemberük Chantel Osahor sem áll rendelkezésre és a vezetőedző Mike Neighbors is távozott. A UCLA ugyan 1999-ben produkálta legjobb eredményét, akkor is mindössze a legjobb nyolc közé jutottak. Idén azonban a Jordin Canada, Monique Billings – féle alapcsapatuk ezt túlszárnyalhatja. A Stanford tavalyi F4 résztvevő keretéből Erica McCall, Karlie Samuelson és Briana Roberson végzett és már a profik táborát erősítik. McCall és Roberson jelenleg éppen hazánkban játszik. Tara VanDerveer edzőnő így elsősorban a Brittany McPhee, Marta Sniezek, Alanna Smith, Kaylee Johnson négyes köré építhet csapatot, mely nem tűnik rossznak, de jelen pillanatban nem említhető egy lapon a tavalyival. Az Oregon pedig a nagy jövő előtt álló Sabrina Ionescu vezetésével kerülhet közelebb a legjobbakhoz.


A SEC (Southeastern Conference) mezőnyéből a címvédő South Carolina kilátásairól már írtunk. Itt szerepel a Mississippi State is, akik a tavalyi elődöntőben megtréfálták a UConn-t. A keretükből a legeredményesebb játékosuk Victoria Vivians és a UConn elleni döntő dobást értékesítő Morgan William visszatér. Óriási kérdés azonban, hogy még egy ilyen bravúros szezon benne van-e a csapatban. A Tennessee keretéből három távozó volt. Közülük Alexa Middleton és Te’a Cooper helyzete már tavasszal eldőlt, míg Diamond DeShields nyáron döntött úgy, hogy dobja az utolsó évét és profinak áll. A négy újoncuk (Evina Westbrook, Anastasia Hayes, Rennia Davis, Kasi Kushkituah) viszont kiemelkedően jónak tűnik. Az utolsó felkészülési meccsükön 76 pontot és 30 lepattanót hoztak össze négyen. A SEC-ből még a Texas A&M gárdáját érdemes megemlíteni, ahol a Konferencia legjobb lepattanózója (Anriel Howard, 10.4), legmagasabb mezőnyszázalékot elérő játékosa (Khaalia Hillsman, 62.4) és harmadik legjobb dobója (Danni Williams 16.6 pontos átlag) is visszatér az elmúlt évadból.


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: