U16-os Bajnokok Tornája, Sopron 2017

Összefoglaló a 2019-es Eb-selejtezők 1. fordulójáról

2017.11.12. 11:46 | Európa

Szombaton került sor a 2019-es női kosárlabda Európa-bajnokság selejtezősorozatának 1. fordulójára.


A magyar válogatott nagyszerű győzelméről már hírt adtunk és összefoglaltuk a hazánkban szereplő játékosok, illetve a magyar kluboknál dolgozó szakemberek eredményeit. A teljes eredménylistát szemlélve azt láthatjuk, hogy nagy felfordulást az erőviszonyokat tekintve az első hétvége nem hozott.

 


A magyar válogatott csoportjában Oroszország 122-37-re kiütötte Albániát, akik vélhetően nem csak ebből négyesből, de az egész mezőnyből kilógnak a szerény játékerejükkel. Az egyetlen igazi meglepetés az A-csoporthoz köthető, ahol Szlovákia Boszniában maradt alul. A címvédő Spanyolország, a 2017-es ezüstérmes Franciaország és a bronzérmes Belgium is könnyedén érvényesítette fölényét.


A Csehországban 4. helyen záró Görögország nagy csatában nyert Portugáliában. A 66-60-as találkozó az egyik legszorosabb meccs lett. A másik két kiélezett összecsapást nézve a britek hosszabbítás után verték Izraelt, míg Svédország fordulatos végjátékban nyert Horvátországban.


Eredmények


A-csoport
Izland - Montenegró 62-84 (15-22, 17-17, 8-22, 22-23)
Bosznia-Hercegovina - Szlovákia 79-67 (21-16, 20-19, 14-16, 24-16)


B-csoport
Észtország - Törökország 56-81 (15-21, 12-28, 17-14, 12-18)
Lengyelország - Fehéroroszország 62-70 (17-14, 15-15, 17-28, 13-13)


C-csoport
Albánia - Oroszország 37-122 (4-44, 17-21, 6-32, 10-25)
Litvánia - Magyarország 70-73 (16-19, 22-18, 19-15, 13-21)


D-csoport
Portugália - Görögország 60-66 (11-22, 14-15, 17-17, 18-12)
Nagy-Britannia - Izrael 90-87 (21-17, 9-19, 26-15, 21-26, 13-10)


E-csoport
Finnország - Franciaország 44-103 (15-29, 8-32, 17-18, 4-24)
Románia - Szlovénia 59-80 (25-18, 12-29, 9-26, 13-7)


F-csoport
Hollandia - Ukrajna 58-72 (20-25, 21-15, 10-17, 7-15)
Bulgária - Spanyolország 42-92 (14-21, 12-21, 10-26, 6-24)


G-csoport
Németország - Csehország 56-89 (18-14, 18-22, 16-28, 4-25)
Svájc - Belgium 56-85 (13-23, 11-16, 18-26, 14-20)


H-csoport
Macedónia - Olaszország 52-61 (14-19, 11-14, 13-11, 14-17)
Horvátország - Svédország 54-57 (14-16, 15-17, 17-16, 8-8)

 


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: