U16-os Bajnokok Tornája, Sopron 2018

Danielle Page Sopronban folytatja

2018.01.12. 18:06 | Magyarország

A Sopron Basket közleményben jelentette be, hogy a klubnál folytatja pályafutását Danielle Page. Részletek a Sopron Basket közleményében.

 

 

Forrás: Sopron Basket Sajtóközlemény

 

Tavaly már nagyon szerettük volna a sorainkban tudni, ám akkor egy váratlan sérülés meghiúsította a leigazolását. Most azonban örömmel jelenthetjük be, hogy a rutinos szerb Olimpikon, Danielle Page zöld-sárgában folytatja pályafutását!

 

Mint ismert, csapatunk egyik kulcsembere, Jelena Milovanovic a Lille elleni Euroliga mérkőzés második félidejében kézközépcsont törést szenvedett, és csütörtökön már a műtéten is átesett. Ezúton is jobbulást kívánunk Jecának!

 

Érzékenyen érintett ez minket, és mindemellett azt a tényt sem hagyhattuk figyelmen kívül, hogy amerikai centerünk, Crystal Langhorne szerződése csak az Euroliga idejére szól.

 


Klubunk vezetése rögtön megoldást keresett a kialakult helyzetre, és egy éjszaka alatt megoldotta a problémát!

 

A 31 éves Danielle Page kiváló csapatjátékosnak, és védőnek számít, korábban megfordult a Bourges csapatában is. Az idei szezont az AGÜ Spor-nál kezdte meg, akikkel egy hajszállal csúsztak csak le az Európa Kupa rájátszásáról. A török együttesben az Európa Kupában mérkőzésenként több, mint 30 percet töltött átlagban a pályán. 13,8-as pontátlaga mellett, meccsenként leszedett valamivel több, mint 7 lepattanót, és kiosztott legalább két gólpasszt is.


Danielle ma kora délután érkezik Sopronba, majd alapos orvosi vizsgálaton esik át. Reményeink szerinte a Castors Braine ellen már csapatunk színeiben futhat ki a pályára.

Szerződése a szezon végéig szól.
 


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: