U16-os Bajnokok Tornája, Sopron 2017

Minden szinten rangadók a hazai élvonalban

2018.01.12. 23:43 | Magyar Bajnokság

Január 13-án, szombaton kerül sor a 13. forduló mérkőzéseire a hazai élvonalban. A 13 ezúttal nem balszerencsés szám a sportág híveinek, hiszen gyakorlatilag minden párosításban találni érdekességeket.


A szombati program 15 órától a fővárosi presztízsrangadóval kezdődik, melyen a BEAC-Újbuda fogadja a Vasas Akadémiát. A két csapat meccsei mindig magas hőfokú, kiélezett csatákat hoznak. Ezúttal is erre számíthatunk. A Vasas két győzelemmel rendelkezik, míg a BEAC-nak még nincsen sikere. Mindkét csapat elmondhatja, hogy az első négy helyezett közül szorongatott már meg riválist. A BEAC Győrben, míg a Vasas Miskolcon állt közel a csodához. Az igazi erőfelmérő azonban mindig az mindkét félnél, amikor hasonló játékerőt képviselő együttesekkel csaphatnak össze.


18 órától kerül sor a Sopron Basket és az Aluinvent DVTK összecsapására. Ez az a párosítás, amely a tabellán elfoglalt helytől függetlenül mindig rangadó. A két város csapatai 71. alkalommal mérik össze az erejüket. Ellentétes előjelekkel várják a felek a rangadót. Sopronban kidőlt Jelena Milovanovic, míg a DVTK keretében mindkét új igazolás ott lehet, tehát Raksányi Krisztina mellett már Ashleigh Fontenette is pályára léphet. Ennek megfelelően akár az októberi miskolci találkozónál szorosabb összecsapás kerekedhet, bár természetesen óriási favorit a Sopron.

 


Szintén 18 órától rendezik a VBW CEKK Cegléd és az Atomerőmű KSC Szekszárd összecsapását. A Szekszárd számára extrán indult az év az Európa Kupa továbbjutással. A Cegléd viszont egy szoros meccset veszített el a PEAC otthonában és ezzel a középmezőnyben igencsak besűrűsödtek a csapatok. A meccsnek az esélyese a Szekszárd, de óriási kérdés, hogy a lengyelországi vendégszereplés mennyit vett ki a játékosokból. Elsősorban mentálisan nehéz feladat felfrissülni három nap alatt. A Cegléd eközben hazai pályán bárkire veszélyes lehet.


A PINKK Pécsi 424 18 órától a ZTE NKK csapatát látja vendégül. Ahogy azt már nagyon sokszor kiemeltük, a középmezőny annyira sűrű, hogy szinte duplán számítanak az egymás elleni meccsek az itt álló csapatok számára. A ZTE a két gárda októberi csatáját végig vezetve magabiztosan nyerte. Kedvező pozíciója megtartásához egy kozármislenyi siker nagy lépés lenne. Ehhez a PINKK-nek is lesz várhatóan egy-két szava, ahol jogos elvárás a szurkolóktól, hogy a csapatuk az októberinél nagyobb ellenállást fejtsen ki. Ráadásul a mezőny első felével is csak úgy tudja a lépést tartani a PINKK, ha hazai pályán hasonló játékerőt képviselő riválisok ellen nem botlik.


Az MTK Budapest és a PEAC-Pécs összecsapása is 18 órától kezdődik. Két olyan csapat méri össze az erejét, mely az új esztendő első meccsével elégedett lehet. A PEAC immár Rasheed Ritával a soraiban a Ceglédet verte. Az MTK pedig éles meccset tudott kialakítani a Szekszárddal. Nagy Dóra együttese számára komoly erőfelmérő lesz, hogy meg tudja-e ismételni ezt a teljesítményt. A PEAC ettől függetlenül esélyes. Gabriel Carrasco csapatára szintén igaz, hogy az előrelépéshez az alacsonyabban rangsorolt riválisai ellen nem hibázhat.

 


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: