Nemzeti Leány Kadett Bajnokság "A" döntő 2018

Edwige Lawson-Wade lesz a Lattes Montpellier sportigazgatója

2018.02.02. 17:50 | Franciaország

Az idei évadban igencsak hullámzóan teljesítő Lattes Montpellier újabb változást jelentett be a hivatalos honlapján. Ezúttal nem a játékoskeretben, hanem a klub vezetésében. Létrehozták a sportigazgatói pozíciót, melyet az egykori klasszis irányító Edwige Lawson-Wade fog betölteni.



Nem él könnyű időszakot a 2016-ban még francia bajnoki címet ünneplő klub. A Lattes Montpellier élére tavaly nyáron érkezett új elnök Franck Manna személyében. Az új vezető úgy vette át az irányítást, hogy egyetlen aláírt szerződés nem volt a 2017/2018-as szezonra. A csapatot azonban sikerült összerakni és az Euroligában – éppen a Szekszárdot búcsúztatva – bejutottak a csoportkörbe. Azóta viszont szenvednek. A legrangosabb európai kupasorozatot 1 győzelemmel és 13 vereséggel zárták. A bajnokságban pedig 6 győzelemmel és 7 vereséggel mindössze a tabella 7. helyén állnak.

 


Franck Manna klubelnökkel pénteken jelent meg a szezon első felét értékelő interjú. A sportvezető a korábbi évekhez képest szerényebb eredményeket a sok sérüléssel magyarázta, illetve azzal, hogy két meghatározónak igazolt légiós, Ewelina Kobryn és Giorgia Sottana elhagyta a klubot. Bár január végére Suzy Batkovic és Sugar Rodgers személyében mindkettőjüket tudták pótolni, a sok változás miatt a csapatépítés lassan haladt. A tervek azonban nem változtak tavaszra, továbbra is a Francia Kupa döntőjébe jutás és a rájátszásban a minél jobb szereplés a cél.


Az előbb kiemelt interjúban jelentette be Franck Manna, hogy sportigazgatónak került kinevezésre Edwige Lawson-Wade. A klub elnöke hangsúlyozta: a sportigazgató feladata a játékosok, a szakmai stáb és a klubvezetés közötti kapcsolattartás, illetve a keret kialakításáért is felelni fog.

 

Akik az elmúlt két évtizedben követték az európai női kosárlabdát, azok számára Edwige Lawson-Wade nevét nem kell bemutatni. A klasszis irányító 210 alkalommal szerepelt hazája válogatottjában. Nyert Európa-bajnokságot és olimpiai bronzérmet, klubszinten pedig Euroligát is. A pályafutását 2015-ben fejezte be, azóta immár édesanyaként televíziós szakkommentátorként is dolgozott. Edwige Lawson-Wade 2011 és 2013 között volt a Lattes Montpellier játékosa.


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: