Világbajnokság 2018

A női válogatott versenynaptár megújításáról is egyeztettek a FIBA vezetői

2018.03.13. 08:20 | Nagyvilág

A FIBA végrehajtó bizottságának tagjai március 12-én Svájcban tartottak tanácskozást. Ez volt a 2018-as esztendő első ilyen magas szintű egyeztetése. A női szakág kapcsán is több kérdést megvitattak – olvasható a szervezet közleményében.


A női válogatottak versenyrendszerét megújítja 2019-től a FIBA. Ennek a részleteiről tárgyaltak az illetékesek. A sajtóközleményből sok információ nem derül ki, a végleges döntést a következő hónapokra várhatjuk. Egy biztos, hogy a 2019-es Európa-bajnokságig változások már nem lesznek.


A FIBA vezetői egyeztettek a spanyolországi női kosárlabda Világbajnokságról. Februárban a logó bemutatásával, illetve a sorsolással két fontos felvezető esemény került megrendezésre. Meghallgatták a szervezők beszámolóját is. Emellett a Manilában megrendezésre kerülő 3x3-as Világbajnokság előkészítése szintén a célegyenesbe érkezett.

 

 


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: