U20-as Európa-bajnokság 2018, Sopron

Szombaton kezdődik a Szekszárd – ZTE elődöntő párharc

2018.04.13. 18:04 | Magyar Bajnokság | Írta: Nagy Norbert

Szombaton 18 órától rendezik az Atomerőmű KSC Szekszárd és a ZTE NKK elődöntő párharcának első mérkőzését. Rövid beharangozó.


A rájátszás sorsolási táblájának ezen ágán is úgy érkezik el az elődöntő párharc, hogy a negyeddöntőkből a magasabban rangsorolt csapatok jutottak tovább. A Szekszárd esetében ez a jelenlegi erőviszonyok mellett papírformának tekinthető. Ott inkább az lehetett a kérdés a KSC szempontjából a PINKK ellen, hogy ne bonyolódjon bele egy hosszú, fárasztó párharcba. A ZTE számára viszont függetlenül a pályaelőnytől óriási bravúr ez az elődöntős szereplés. Sokan, sok helyen leírtuk már, hogy idén – a klasszikus értelemben vett középmezőnyől – toronymagasan a ZTE hozta ki a legtöbbet a rendelkezésére álló erőforrásokból. Egy sorsdöntő harmadik meccsen 16 pontos félidei hátrányból talpra állni és végül továbbjutni, ahogy az történt kedden a DVTK ellen, óriási lelki erőről árulkodik.


Általában ilyen beharangozónkban mindig csak statisztikai érdekességként szoktuk kiemelni az alapszakaszban lejátszott meccseket. Itt azért talán lehet egy kicsit bővebben kitérni a korábbi eseményekre. A Sopron mellett egyedül a ZTE tudta az alapszakaszban legyőzni a Szekszárdot. Azt a mérkőzést a válogatott szünet után február 21-én rendezték és a ZTE 68-57-es sikert aratott hazai pályán. Nadia Parker nagy meccse volt, aki 22 pontot ért el, leszedett 8 lepattanót, volt 3 szerzett labdája és végül 36-os teljesítményindex került a neve mellé. Szervezetten védekezett a ZTE, így a válogatott szünet után fáradtabban mozgó KSC az egész mérkőzésen nem találta a ritmust. Függetlenül attól, hogy azóta nagyon sok minden történt és a papírforma a Szekszárd fölényét vetíti előre, az a februári meccs mindenképpen figyelmeztető jel lehet.

 


Azon az ágon, ahol ezt a párharcot rendezik, abból szempontból jó helyzetben vannak a csapatok, hogy a versenynaptár ad lehetőséget a regenerálódásra. A Szekszárdnak egy teljes hete van ráhangolódni az elődöntőre, de még a ZTE esetében a kedd-szombat ritmus is a kezelhető kategóriába tartozik. Főleg a korábbi évekhez képest, amikor nem egyszer volt példa arra, hogy hárommeccses negyeddöntő után két nappal már pályára kellett lépni. Szükség is van az erőre, hiszen mind a két csapat játékát jól szervezett védekezés jellemzi, az pedig akkor tud igazán működni, ha lábbal és fejben is bírják a játékosok.


Az előbb már kiemelt februári meccs megmutatta, hogy mik lehetnek ennek a párharcnak a meghatározó elemei. Az egyik a lepattanók, ahol akkor kiválóan tartotta a lépést a ZTE. Bár támadólepattanók terén háromszor annyit gyűjtött a KSC, de összességében így is 28-28 lett ez a mutató. Mindkét oldalon magas volt az eladott labdák száma (17, illetve 18) legutóbb. Nem kérdés, hogy amelyik fél pontosabb lesz, az komoly előnybe kerülhet. Mindkét csapat játékára jellemző volt az egész szezonban, hogy arányaiban sok szerzett labdája lett és mivel eredményesen működő játékrendszerekről beszélünk, így a gólpasszok terén is nagyon magas átlagokat láthatunk. Kifejezetten érdekes, nagy taktikai csatát ígérő elődöntőre készülhetünk.


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: