U16-os Bajnokok Tornája, Sopron 2017

A Yakin Dogu Universitesi végzett a török alapszakaszban az élén

2018.04.14. 16:49 | Törökország

Szombaton délután rendezték a török alapszakasz utolsó fordulóját. Az első hely sorsáról döntő rangadón a Yakin Dogu Universitesi 68-65-ös győzelmet aratott a Hatay otthonában.

 

Fotó: ydumelekleri.neu.edu.tr

Fotó: ydumelekleri.neu.edu.tr


A Sopron Basket együttesével jövő héten pénteken Euroliga elődöntőt vívó YDÜ nem kezdte jól a találkozót. Az első félidőben szinte végig hátrányban voltak. Az első negyed után 18-17-re vezetett a Hatay, mely a második szakaszban 9 ponttal is el tudott lépni. A hazaiak nem véletlenül igyekeztek, minimum 19 pontos sikerrel tudták volna megelőzni a táblázaton nagy riválisukat. A félidőben 38-33 állt az eredményjelzőn.


A harmadik etapban 47-37-nél még volt labdája ahhoz a Hatay-nak, hogy látótávolságba kerüljön az általuk remélt nagy különbségű siker. Ennél jobban azonban nem tudtak ellépni. Olyan érzést keltett a játékuk, hogy a saját maguk által diktált iramot nem bírták. A játékrész végére 19-5-ös etapot produkálva 56-51-re fordított a YDÜ. Az utolsó 10 percben már csak a győztes kiléte lehetett a kérdés, a nagy differenciára és ezzel együtt az első helyre a Hatay-nak nem volt esélye.

 


A szoros végjátékból a YDÜ jött ki győztesen. A 68-65-ös sikerük alkalmával Courtney Vandersloot 18 ponttal, 6 gólpasszal és 5 lepattanóval zárt. Sandrine Gruda pedig 14 pontot és 9 lepattanót szerzett.


Ami a többi eredményt illeti. Játszottak egy ki-ki mérkőzést, melyen a Galatasaray végig dominálva 101-69-re legyőzte az Ormanspor-t és ezzel megszerezte a 8. helyet. A harmadik helyezett a Fenerbahce lett, akik nem hibáztak Adanában. A negyedik helyre a Besiktas-t legyőző Botas futott be. A vereségével a Besiktas a 6. pozíciót csípte meg. Előttük végezve 5. lett a Cukorova, miután a vártnál szorosabb küzdelemben, de 1 ponttal le tudták győzni a Istanbul Universitesi-t. A 7. helyen pedig a Mersin zárt.


Eredmények
AGU Spor - Mersin BB 40-79
Botas - Besiktas 59-48
Cukurova Univ. - Istanbul Univ. 73-72
Fenerbahce - Adana Aski 76-55
Galatasaray - Ormanspor 101-69
Hatay - Yakin Dogu Univ. 65-68


A negyeddöntők párosításai
YDÜ – Galatasaray
Hatay – Mersin
Fenerbahce – Besiktas
Botas – Cukorova


Az alapszakasz végeredménye

 


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: