U16-os Bajnokok Tornája, Sopron 2017

Előnyben a DVTK az 5-8. helyért

2018.04.14. 20:08 | Magyar Bajnokság

Szombaton megkezdődött az 5-8. helyért zajló csatározások alkalmával az Aluinvent DVTK és a PINKK Pécsi 424 párharca. Az első mérkőzést 85-51-re nyerte a DVTK.


Mozgalmas napokon vannak a túl a csapatok. A DVTK-nál edzőváltás történt, míg a PINKK honlapján éppen a találkozó előtt jelent meg, hogy fizetési késedelem, illetve egy esetben sérülés miatt légiósai nélkül lép pályára. Ezáltal minden esélylatolgatás, közte az általunk publikált is, aktualitását veszítette.


A végül 22 pontig jutó Nagy Dóra tripláival már az első negyedben előnybe került a DVTK, ekkor a 10 pontot is elérte a differencia a felek között. A 22-13-ról induló második etapban 33-24-nél még volt labdájuk a vendégeknek, hogy közelebb kerüljenek. A félidőig hátralévő időben azonban állva hagyta riválisát Ambrus Erzsébet együttese, a nagyszünetre 43-28-ra módosult az állás.

 


A harmadik negyedben gyorsan növelte előnyét a DVTK, mely a játék minden elemében a hiányos PINKK fölé nőtt. A különbség a 30 pontot is átlépte. A 70-36-ról induló záró szakaszban már nem volt kérdés a győztes kiléte. Kiegyenlítettebb mederben zajlott a mérkőzés hajrája. Végül a DVTK 85-51-es sikerrel került előnybe és kedden Kozármislenyben kivívhatja a továbbjutást.

 

Eredmény

Aluinvent DVTK - PINKK Pécsi 424 85-51 (22-13, 21-15, 27-8, 15-15)

Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása 1-0 az Aluinvent DVTK javára.

 

Statisztika


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: