U20-as Európa-bajnokság 2018, Sopron

Idegenbeli sikerek a lengyel elődöntők első felvonása során

2018.04.14. 21:32 | Lengyelország

Szombaton rendezték Lengyelországban az elődöntő párharcok első meccseit. Mindkét pályán a vendégcsapat ünnepelhetett győzelmet.


A Sleza Wroclaw hosszabbítás után 80-70-re győzött az Artego Bydgoszcz otthonában. A második etap elején 13 ponttal vezetett a Bydgoszcz. A félidőre azonban fordított a Worclaw. Innentől fej-fej mellett haladtak a csapatok. A rendes játékidő utolsó percében Tijana Ajdukovic büntetője alakította ki a 68-68-as eredményt. A ráadásban a Wroclaw bizonyult élesebbnek, a keretükben Sharnee Zoll és Marissa Kastanek 14-14 ponttal zárt.

 


A CCC Polkowice 63-58-as sikert ünnepelhetett a Wisla Krakow csarnokában. A szoros első negyed után a félidőre 37-24-re ellépett a Polkowice. A harmadik negyedben 7-10 pont között állt be a különbség a felek között. Az utolsó két percbe érkezve azonban egészen 59-58-ra felzárkózott a Wisla. Fordítani nem tudtak, így végül a Polkowice került előnybe. A győztes gárda keretében a 22 pontos Temi Fagbenle bizonyult a legeredményesebbnek.


A második mérkőzéseket vasárnap rendezik. Maradnak a felek a magasabban rangsorolt csapatok otthonában.


Eredmények


Artego Bydgoszcz - 1KS ¦lęza Wrocław 70-80 (23-15, 11-21, 15-17, 19-15, 2-12)
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása 1-0 a ¦lęza Wrocław javára.


Wisła CanPack Kraków - CCC Polkowice 58-63 (10-11, 14-26, 18-12, 16-14)
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása 1-0 a CCC Polkowice javára.


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: