U16-os Bajnokok Tornája, Sopron 2018

A Szekszárd a döntőért, a ZTE az egyenlítésért küzd szerdán

2018.04.16. 23:59 | Magyar Bajnokság | Írta: Nagy Norbert

Szerdán rendezik az Atomerőmű KSC Szekszárd és a ZTE NKK elődöntőjében a második mérkőzést. A párharcban 1-0-s előnybe lévő Szekszárd egy zalaegerszegi sikerrel döntőbe juthat, de a szombati teljesítménye alapján a ZTE játékában benne van az egyenlítés.


Egy igazi play-off hangulatú csatát láthattunk szombaton az Atomerőmű KSC Szekszárd és a ZTE NKK között. Ilyenkor hatványozottan nagy öröm, hogy élőképes közvetítésben is lehetett követni az elődöntő első felvonását. Tipikusan az a mérkőzés volt, amikor a statisztika a töredékét sem adja vissza a játék képének. A szekszárdiak lehengerlően kezdtek némileg megilletődött riválisuk ellen. A félidő hajrájától azonban lényegesen kiegyenlítettebb mederben zajlott a küzdelem. Jó egyéni teljesítményeket és komoly taktikai csatát láthattunk. Nem túlzás úgy fogalmazni, hogy a ZTE kifejezetten jól érzi az ellenszerét a Szekszárd játékrendszerének. Ugyanakkor a KSC dicsérete, hogy még így is végig tudta őrizni az előnyét és összességében nem forgott veszélyben a győzelme.


Az első negyedben azt láthattuk, amit a Szekszárd idei legtöbb bajnoki mérkőzésén. Zeljko Djokic együttese remekül szervezett védekezéssel nyolc eladott labdába kényszerítette bele riválisát. Eközben támadásban értékesített nyolc kísérletből négy triplát a KSC, a duplákat tekintve pedig nyolc kísérletből hat utat talált a gyűrűbe. A nagy fordulat akkor állt be a játékban, amikor a ZTE jelentősen tudta csökkenteni eladott labdái számát. A következő 30 percben összesen 11 volt ebből. Ezzel lényegesen kevesebb könnyű dobóhelyzetbe került a házigazda, amit tovább erősített, hogy védekezésben is határozottabbá vált a ZTE.

 


Szombaton egyéni teljesítményekben hazai észről Erica McCall és Studer Ágnes remekelt: 21-es, illetve 18-as VAL-mutatóval zártak. Mindkét játékos esetében a kulcspillantokban elért találatok növelik még tovább a teljesítmény értékét. A ZTE-nél Janeesa Jeffery 62%-os mezőnymutató mellett szerzett 19 pontja emelkedik ki. A zalaegerszegi jó szereplésnek az egyik titka az is, hogy a légiósok ponterős teljesítménye mellett Hegedüs-Őri Györgyi és Szalay Virág szintén sokat tudott vállalni. Minőségileg növeli a variációs lehetőségeket Gáspár Dávid számára, ha legalább hét játékost tud forgatni egy ilyen fontos téthelyzetben.


A szerdai összecsapással kapcsolatban nyilvánvalóan az lesz a kulcskérdés, hogy milyen mederben folytatódik a küzdelem. A szombati első 15 perc játékát látjuk a csapatoktól vagy a második 25 percét. Az nem kérdés, hogy még Sara Krnjic hiányában is több opciója van a KSC-nek egy ilyen szintű meccsre. Tehát, ahogy halad előre a rájátszás és egyre több perc van a játékosok lábában, az ezzel azonos arányban növeli a Szekszárd esélyeit. Még sérült centere nélkül is több lepattanót gyűjtött szombaton a KSC. Különösen a 14 támadólepattanó az extra. Második esélyből ennek megfelelően a magyar mezőny egyik legjobbja a kupagyőztes. A ZTE szempontjából az lehet a meghatározó, hogy itt ne alakuljon ki ekkora differencia. Izgalmas, kemény és magas hőfokú mérkőzésre készülhetünk.


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: