Világbajnokság 2018

A Dinamo Kurszk a bronzérmes az Euroligában

2018.04.22. 21:52 | EuroLiga

A Dinamo Kurszk szerezte meg a bronzérmet a női kosárlabda Euroliga 2017/2018-as kiírása alkalmával. A bronzmeccsen a kurszkiak 87-82-re győzték le a Yakin Dogu Universitesi gárdáját. Az oroszok a második félidőben végig vezettek. A YDÜ többször felzárkózott ugyan 2-3 pontra, de fordítani nem tudott. 

 

Fotó: FIBA.Basketball

Fotó: FIBA.Basketball 

 

Már a bemelegítésnél választ kaptunk a bronzmeccs egyik kérdésére. A Sopron elleni elődöntőben ujján megsérülő Courtney Vandersloot kihagyni kényszerült az összecsapást. Nélküle nehezebben találta a ritmust a YDÜ az első percekben. A Kurszk élesen kezdett és Sonja Petrovic ponterős játékával (10 perc alatt 9 egységig jutott, a félidőben 16 pontnál járt) gyorsan lépéselőnybe került. Az első negyed hajrájában Elin Eldebrink villanásaival azonban átvette a vezetést a YDÜ, 10 perc után 20-19-re már ők mentek. A második etapra érezhetően ritmust váltottak a csapatok, ez elsősorban a védekezés határozottságán látszódott. Fej-fej melletti kiélezett küzdelem zajlott, ahol 25-23-as török vezetés után 8-2-es etappal fordított a Kurszk. Innentől kezdve jellemzően 4-6 ponttal az oroszok jártak előrébb. A félidőben 46-44 állt az eredményjelzőn.

 


A harmadik negyed elején ismét a Kurszk kapta el jobban a fonalat, 54-47-nél kialakult a meccs addigi legnagyobb különbsége. A folytatásban 5-8 pont között mozgott az orosz vezetés. Nagyot küzdve a törökök az Eldebrink, McBride kettős révén 68-66-ra még visszajöttek, de a folytatásban elsősorban jobb lepattanózásának köszönhetően ismét növelte előnyét a tavalyi győztes. A harmadik etap végén már 75-66-os eredményt regisztrálhattunk. A záró szakaszban 78-68-nál érte el a 10 egységet a differencia. A hétvégén eddig keveset mutató Jantel Lavender 6 pontot is berámolt, a törökök pedig 78-76-ra felkapaszkodtak. Fordítani azonban nem tudtak. A végjátékban 83-80-nál még felcsillant a remény a YDÜ előtt, de összességében nem volt kérdés a győztes kiléte. A kurszkiaknál négyen is 10 egység fölé jutottak, a 24 pontos Sonja Petrovic lett a legeredményesebb.

 

Eredmény

Dinamo Kurszk - Yakin Dogu Universitesi 87-82 (19-20, 27-24, 29-22, 12-16)

 

Statisztika


 


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: