Nemzeti Leány Kadett Bajnokság "A" döntő 2018

Extra második félidővel sima amerikai győzelem Kína ellen

2018.04.27. 18:54 | Amerikai válogatott

Csütörtökről péntekre virradóra Seattle-ben csapott össze az Egyesült Államok és Kína válogatottja. Az amerikaiak 25-25 után a második negyed közepén kapcsoltak rá és végül 83-46-os győzelmet arattak.


Az amerikai válogatott a háromnapos tavaszi összetartása végén lépett pályára, míg Kína egy hosszabb tengerentúli túrán vesz részt. A későbbiekben a WNBA előszezonjában a Las Vegas Aces és a Los Angeles Sparks csapatával is megmérkőznek. A csütörtöki találkozó abból a szempontból is pikáns volt, hogy a két válogatott a szeptemberi Világbajnokságon egy csoportban szerepel majd.


Az első 15 percben erősen érződött, hogy egyik oldal sem éles játékból érkezik. Sok hiba csúszott a megoldásokba. Végül 10 perc után 19-13-as amerikai vezetést regisztrálhattunk. A második szakasz elején az igencsak fiatal kerettel érkező kínaiak egy 12-6-os sorozattal 25-25-nél egyenlítettek. Innen azonban új mérkőzés kezdődött. A félidőt 17-0-val zárta Dawn Staley együttese és ezzel 42-25-ös előnyre tett szert.

 


A második 20 percben már nem volt egy súlycsoportban a két együttes. A játékba lendülő amerikai válogatott gyorsan növelte előnyét. A harmadik etap közepén 58-28-nál érte el a 30 pontot a differencia. Az utolsó 10 percnek 65-39-ről vágtak neki a csapatok. Dawn Staley több felállást is kipróbált. Az amerikaiak legeredményesebbje a 16 pontos Sylvia Fowles lett, míg Breanna Stewart és Diana Taurasi 14-14 egységig jutott.


Eredmény
Egyesült Államok – Kína 83-46 (19-13, 23-12, 23-14, 18-7)


Statisztika

 


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: