Nemzeti Leány Kadett Bajnokság "A" döntő 2018

Az élvonal idei utolsó mérkőzésén a BEAC 11 ponttal nyert a Vasas otthonában

2018.05.05. 20:17 | Magyar Bajnokság

Szombaton délután került sor a 2017/2018-as szezon utolsó élvonalbeli mérkőzésére. Az alsóházi rájátszásban rendezett, a helyezések szempontjából tét nélküli találkozón a BEAC-Újbuda 76-65-ös győzelmet aratott a Vasas Akadémia otthonában.

 

Fotó: BEAC/Girgász Péter

Fotó: BEAC/Girgász Péter


Mivel csütörtökön este lezárult a bajnoki döntő párharc, így a Vasas és a BEAC csatája a szezon utolsó élvonalbeli meccsévé lépett elő. A helyezések szempontjából azonban tét nélkül dobták fel a labdát, hiszen már korábban eldőlt, hogy a Vasas a 9., a BEAC a 10., míg az MTK 11. helyen zár. A Vasasnál a szerdai mérkőzéshez hasonlóan nem volt a keretben Ezinne Kalu, míg a BEAC-nál Vajda Anna nem lépett pályára. Az első negyedben fej-fej mellett haladtak a csapatok, végül 9-9 után a BEAC került kisebb lépéselőnybe. 10 perc után 17-11-re vezetett Balogh Judit együttese.

 


A második szakaszban a 10 egységet is elérte a differencia a felek között. Mindkét oldalon láthattunk egy-egy kiemelkedő dobóteljesítményt. A félidőig hazai oldalon Jefimija Karakasevic 16 pontig jutott. A BEAC-nál Süle Krisztina járt 15 egységnél, akinek éppen a nagyszünet előtti utolsó percben elért 5 pontja eredményezte a csapata 41-32-es előnyét. A harmadik etap nagy fordulatokat hozott. A Vasas 51-49-ig felzárkózott, de innen a játékrész utolsó hat pontját a BEAC szerezte. A záró szakaszban 2-3 egységnél közelebb a Vasas nem tudott kerülni riválisához. A BEAC jó dobóformával őrizte előnyét. A meccset Szabó Dóra két triplája zárta, amivel végül a 76-65-ös végeredmény is kialakult.

 

Fotó: BEAC/Girgász Péter

Fotó: BEAC/Girgász Péter  

 

Eredmény

Vasas Akadémia - BEAC-Újbuda 65-76 (11-17, 21-24, 17-16, 16-19)

 

Statisztika


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: