U20-as Európa-bajnokság 2018, Sopron

Átigazolásai körkép Spanyolországból: Palau Gironában, együtt marad a Salamanca magja

2018.05.10. 13:47 | Spanyolország

Április végén zárultak a spanyol élvonal küzdelmei. A Salamanca mind a három megnyerhető spanyol trófeát elhódította. Nézzük, hogy a bajnokavatás óta eltelt időszakban miként alakultak a játékoskeretek.

 

Fotó: FIBA.Basketball

Fotó: FIBA.Basketball


A Salamanca háza tájáról érkező nyilatkozatok tavasszal kivétel nélkül arról szóltak, hogy az alapcsapatukkal hosszú távon számolnak és a cél az, hogy minél kevesebb módosításra legyen szükség. Silvia Dominguez, Adaora Elonu és Maria Asurmendi negyedik évét fogja kezdeni a klubnál. Nekik szezonokon átívelő szerződésük van. Immár Chrissy Givens is ebbe a sorba tartozhat, akinek a szerződés-hosszabbítását már a bajnoki finálét követő délelőttön nyilvánosságra hozták. Neki ez lesz majd a harmadik szezonja. Két évet írt alá Erika de Souza, majd azt is bejelentette, hogy tervei szerint 2020-ban befejezi. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag pályafutása végéig elkötelezte magát a spanyol bajnokhoz a brazil center.


Szintén a következő két szezonra írt alá a spanyol válogatott Laura Gil. Magas posztokon nagyon rendben lesz a Salamanca, miután a montenegrói papírokkal rendelkező Angelica Robinson is elkötelezte magát a folytatás mellett. Neki két részletben már a negyedik szezonja jön a spanyol klubnál. Új igazolásként pedig a lett válogatott Aija Putninát mutatták be eddig a Salamanca vezetői. A néhány hónapot hazánkban is eltöltő 30 éves, 191 cm magas játékos Mersinben remek szezont teljesített. Ponterős játékára, lepattanóira számítanak. Jól látható tehát, hogy Salamancában nagy változások nem lesznek. Kérdéses még az ukrán papírokkal rendelkező D'Andra Moss sorsa, illetve, hogy posztjára honosított amerikait vagy európai játékost találnak. A két nem európai helyet ugyanis Adaora Elonu és Erika de Souza jövőre is elviszi.

 


A Gironában egy felemás évet zártak, hiszen az Európa Kupa szereplésük nagyon jól sikerült. A bejutottak a legjobb négy csapat közé és a negyeddöntőben az Euroligából érkező későbbi győztes Galatasaray ejtette ki őket. Emellett továbbra is stabilan őrizték előnyüket a spanyol középmezőnnyel szemben, de a Salamancához nem sikerült közelebb kerülniük. Idén a Girona vezetői is igyekeznek a lehetőségeikhez képest a csapatépítésbe nagyobb állandóságot csempészni. Már a szezon közben Núria Martínez, Nadia Colhado és Rosó Buch szereződését meghosszabbították. Emellett pedig jelezték a Cadí-La Seu alakulatának, hogy a náluk kölcsönben lévő Helena Omát nyáron visszahívják.


A spanyol átigazolási szezon eddigi legnagyobb bejelentése, hogy a Girona megállapodott Laia Palau-val. A rutinos irányító ráadásul két évet írt alá hozzájuk. Palau télen az akkor éppen sérülésektől tizedelt Bourges-hoz tért vissza Ausztráliából. Bár korábban úgy nyilatkozott, hogy pályafutása eredményorientált részét lezárja, ez a szerződés azt jelenti, hogy Gironában még nagy feladatok várhatnak rá. Különösen úgy, hogy nem formálódik rossz csapat körülötte. Keisha Hampton és Bea Sánchez szerződtetését is bejelentette ugyanis a klub. Az amerikai bedobó sikeres izraeli szezonok után érkezik Spanyolországba. A 190 cm magas négyes poszton bevethető Bea Sánchez pedig az Uni Ferrol-nál extra szezont futott.


A két élcsapat mögött is dolgoznak a kluboknál a vezetők. Az Araski a korábban a DVTK-nál is megforduló belga Romina Ciappinát szerződtette. A Nissan Al-Qázeres csapata Gaby Ocete megszerzésével erősített, míg a frissen feljutó Valencia Basket María Pina és Tamara Abalde személyében jelentett be két új igazolást a 2018/2019-es évadra. Az IDK Gipuzkoa, ahol korábban már többek között Iva Brkic is hosszabbított, a rutinos szenegáli centert, Oumoul Sarr-t igazolta le.

 


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: