Világbajnokság 2018

A Soproni Darazsak Akadémia a bronzérmes a serdülőknél

2018.05.13. 19:11 | Utánpótlás hírek

A Soproni Darazsak Akadémia lett 2018-ban a bronzérmes a serdülőknél. A Nemzeti Leány Serdülő Bajnokság „A” döntőjének bronzmeccsén a soproniak 66-64-re legyőzték a házigazda Széchenyi KA együttesét.

 

 

A remek hangulatú fordulatos találkozón az első negyed hajrájában 15-13-as soproni vezetés után a Győr 7-0-s sorozattal 20-15-re fordított. A második etap elején a 10 egységet is elérte a hazai előny. A félidőben 40-30-ra mentek a győriek.

 
A harmadik negyed újabb fordulatot tartogatott. A soproni csapat 46-45-nél visszavette a vezetést, a játékrész hajrájában pedig ponterős teljesítménnyel 54-46-ra szakadt el riválisától. A negyedik negyed óriási izgalmakat hozott, miután 62-55 után a győriek egy 7-0-s sorozattal 62-62-nél utolérték riválisukat.

 


A végjátékban mindkét csapat előtt mutatkozott esély, hogy a maga javára döntse el a bronzcsatát. Az utolsó perchez érkezve a 23 pontos Pfeiffer Virág jutatta 66-64-es vezetéshez a Soproni Darazsak Akadémiát. Innen pedig már nem született több találat, így egy küzdelmes meccs végén, mely után mindkét csapat dicséretet érdemel, Sopronba került a bronzérem.


Eredmény
Széchenyi KA - Soproni Darazsak Akadémia/A 64-66 (20-15, 20-15, 6-24, 18-12)


Statisztika

 


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: