Világbajnokság 2018

Nemzetközi hétvége következik a 3x3-as válogatott számára

2018.05.17. 15:28 | Magyarország | Írta: Nagy Norbert

A 3x3-as felnőtt és U23-as válogatott múlt héten kezdte meg a felkészülést Székesfehérváron az MKOSZ Edzőközpontjában. Az előttünk álló hétvégén pedig már az első nemzetközi erőpróbák várnak a keret tagjaira.

 


Az összetartással kapcsolatban Károlyi Andrea szövetségi kapitány lapunknak elmondta, hogy az edzésmunka a tervek szerint haladt. Technikai okok miatt a múlt héten szombatra tervezett torna ugyan elmaradt, ezt szerdán pótolták Székesfehérváron. A fenti képek is itt készültek. Ekkor teljesen hivatalos versenykörülmények között a felnőtt az U18-as válogatottakból formált két-két csapat mérte össze az erejét.


Hétvégén a felnőtt válogatott kettéválik. A keret egyik fele Moszkvába utazik, ahol rangos erőfelmérő vár a lányokra. Május 18-án és 19-én rendezik az orosz fővárosban a Tinkoff Moscow Challenger versenyt, amely a legnagyobb helyi 3x3-as rendezvény. Az eseményt profi körítés és nagy felhajtás jellemzi. Május 19-én pedig a rendezvény történetében először női tornát is lebonyolítanak Tinkoff Girl Power néven.

 


Károlyi Andrea lapunknak elmondta, hogy Moszkvába Medgyessy Dóra, Theodoreán Alexandra, Ruják Nóra és Bozóki Bettina utazik. Komoly mezőny várható, melyben az előzetes hírek alapján három orosz együttes is helyet kapott. Ennek megfelelően a manilai Világbajnokságra készülő játékosaikkal is találkozhat majd a magyar csapat.

 


A válogatott másik fele a szerb 3x3-as versenysorozat aktuális állomásán szerepel Stara Pazova (Ópazova) városában. Ide Böröndy Vivien, Szabó Petra, Süle Krisztina utazik a felnőtt/U23-as válogatottból. Pogány Vivien kisebb sérülés miatt – az Achillese gyulladt be – nem tarthat a csapattal. Az U18-as válogatottból Révész Boróka csatlakozik az utazó kerethez.

 


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: