Világbajnokság 2018

A második meccset Franciaország nyerte

2018.06.02. 20:12 | Magyar válogatott

Szombaton másodszor is összecsapott Landernau városában a francia és a magyar válogatott. A második találkozón a hazaiak 88-80-as győzelmet arattak.


Ahogy arról korábban nagy terjedelemben hírt adtunk, pénteken remek második félidővel 73-57-es győzelmet ünnepelhetettek a jó formát mutató magyar lányok a nagyválogatottba igyekvő francia játékosok alkotta csapat (Equipe de France A' féminine) felett. Hasonlóan jó formában kezdett a magyar együttes. Az első négy triplakísérletünk célt ért az összecsapáson. Horváth Bernadett és Dubei Debóra is kétszer-kétszer volt eredményes. Az első szakaszban 18-11-nél jegyezhettük fel a legnagyobb különbséget. A játékrész hajrája a hazaiaknak sikerült jobban, akik egy triplával a negyed végére 21-20-ra fordítottak.


A második szakaszt Nagy Dóra és Mansaré Manty találatai vezették fel. A negyed közepén 26-26 állt az eredményjelzőn. Ezt követően Határ Bernadett vezetésével, aki innentől a félidőig 8 pontot szerzett, fokozatosan válogatottunk került fölénybe. Határ mellett Bach Boglárka, Licskai Zsófia és Szabó Fanni is betalált ekkor. Az előnyünk 4-5 pont között állt be, a félidőben pedig 43-40-re mentünk. Jó ritmusban játszott a magyar csapat, 29 mezőnykísérletünkből 17 célt ért, sikerült gyorsindításból is nyolc pontot szerezni. A 17 gólpassz szintén kiemelést érdemel. A harmadik negyedet viszont a hazaiak kezdték élesebben, akik 45-45 után egy 11-0-s sorozattal kerültek előnybe. Már 60-49-re is vezetett a francia csapat, de egy fordulatot még hozott a harmadik 10 perc. Válogatottunk 10-0-s szériával ugyanis 60-59-re felzárkózott.

 


A negyedik negyed elején két és fél perc alatt 7 pontos előnyre tettek szert a franciák. Innentől kezdve végig a házigazda járt előrébb. A pontgazdag találkozón becsülettel küzdött válogatottunk. Az utolsó 5 percben Nagy Dóra például két triplát és egy 2+1-es helyzetet is értékesített. Amikor ez cél ért, még két perc volt hátra és 84-80-ra megközelítettük a franciákat. Ekkor rögzíthettük a végjáték legszorosabb mérkőzésállását. Végül 88-80-as hazai siker született. Ismét minden nevezett játékos lehetőséget kapott a bizonyításra. A magyar csapatban Nagy Dóra és Határ Bernadett 18-18 ponttal zárt, míg Dubei Debóra neve mellé 10 egység került. A két válogatott vasárnap 16 órától harmadik alkalommal is összeméri az erejét.


Eredmény
Franciaország - Magyarország 88-80 (21-20, 19-23, 20-16, 28-21)


Statisztika

 


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: