U20-as Európa-bajnokság 2018, Sopron

Világbajnokság után, Eb-selejtező előtt a 3x3-as válogatott

2018.06.18. 20:16 | Magyarország | Írta: Nagy Norbert

Mozgalmas időszak jellemzi a 3x3-as felnőtt válogatott életét, hiszen múlt héten kedden zárult a Világbajnokság. Szombaton már hazai rendezésű tornán szerepelt a csapat, a hétvégén pedig Andorrában immár a 2018-as Európa-bajnokság selejtezője vár a játékosokra. Károlyi Andrea szövetségi kapitányt kértük arra, hogy értékelje az eddigi időszakot és tekintsen előre az andorrai Eb-selejtezőre.

 

 

Coffee break before the tournament 🇭🇺🏀 #whun3x3 #fiba3x3 #letsplay3x3 #ordrinkcoffee #backonbussiness

Magyar Női 3x3-as válogatott🏀 (@whun3x3) által megosztott bejegyzés,

 

Sokan követték itthon az elmúlt héten a 3x3-as Világbajnokság küzdelmeit. A manilai torna színvonalas és kiegyenlített küzdelmet hozott, melynek végén válogatottunk a 8. helyen zárt. „Kicsit felemás érzéseink vannak, mert szerettünk volna négybe kerülni. Ugyanakkor azt gondolom, hogy egymás után a harmadik Világbajnokságon vagyunk a legjobb nyolcban, így nem lehetünk elégedetlenek. Természetesen azért a tavalyi ezüstérem után jó lett volna a négybe kerülni.” – kezdte lapunknak adott visszatekintését Károlyi Andrea.


A szövetségi kapitány is az erőviszonyok kiegyenlítődésére hívta fel a figyelmet. „Azt látni kell, hogy évről évre egyre inkább kiegyenlített a mezőny. Annyira rövidek és pörgősek a meccsek, hogy akár egy kihagyott zicceren is nagyon sok minden múlhat, meg tudja bosszulni magát. Ez a nyomás az, amit el kell majd viselni: most már élet-halál minden meccs. Akik eddig gyengébb ellenfelek voltak, ők annyit erősödtek, hogy már nincs olyan - vagy nagyon kevés - csapat, akik ellen nyugodtabban játszva lehet gyakorolni.” – összegzett Károlyi Andrea.


A magyar válogatott a tervezettnél hosszabb, közel 34 órás utazás után tért haza csütörtökön Manilából. Nem sok pihenő jutott a keret tagjainak, hiszen szombaton már a hazai versenysorozat, a B33 Tour újabb állomásán léptek pályára. Ezt a tornát szintén erős mezőnnyel rendezték, ahol végül az élen végzett csapatunk. Az elődöntőben Hollandiát, a fináléban Szerbiát győzték le a magyar lányok.

 


Az előzetes tervek között a pécsi erőfelmérő nem szerepelt. Arról érdeklődtünk Károlyi Andreánál, hogy végül milyen okból döntöttek a részvétel mellett. „Kint találtuk ki, hogy talán jó lenne, ha elindulnánk ezen a tornán. Annak ellenére is, hogy nem volt tervben, mert éppen csak hazaértünk. Tényleg jó volt, kellett az, hogy játszunk. A lányoknak is jót tett, a játéknak is jót tett, hogy újra erős ellenfelekkel tudtunk találkozni. Még jobban szokták a körülményt, hogy ez egy ilyen sport: hazajössz, a következő nap pedig elindulsz és újra lejátszol öt meccset.” – fogalmazott válogatottunk szövetségi kapitánya.


A szombati torna után a magyar válogatott hétfőn délután tért vissza Székesfehérvárra az MKOSZ edzőközpontjába, ahol kedden és szerdán folytatódik az edzésmunka. Ezt követően csütörtökön reggel kel útra a küldöttség Andorrába. Az Európa-bajnoki selejtezőtorna mezőnyét már ismerjük, de a csoportbeosztást hivatalos felületein még nem kommunikálta a nemzetközi szövetség. Amennyiben az erre vonatkozó szisztéma nem változik, akkor a világranglista pozíció alapján kiszámolható a csoport összetétele. A friss világbajnok Olaszország, Lettország és Azerbajdzsán lehetnek az ellenfelek.


Kisebb változás a korábbi évekhez képest a lebonyolításban, hogy a torna két csoportjának első helyezettjei automatikusan kvalifikálják magukat a szeptemberi bukaresti Európa-bajnokságra. Ez még tovább növeli a csoportmeccsek tétjét. A csoportok második és a harmadik helyezettjei játszanak keresztbe a további két továbbjutó helyért. A csapatlistát nézve erős mezőny rajzolódik ki a selejtezőre, mely során a világbajnok olaszok mellett Spanyolország és Szerbia tűnik kiemelkedőnek. Beszélgetésünk alkalmával ugyanakkor Károlyi Andrea több riválisra is felhívta a figyelmünket. „Egy észt vagy egy lett csapat például fekete ló, nem tudjuk milyen játékerőt képviselnek. Nyilván az összeállításokat ismerjük, hiszen a selejtező kezdetéig már csak egyet lehet cserélni, de nem lehet biztosra menni ellenük.” – mondta a szövetségi kapitány.


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: