U20-as Európa-bajnokság 2018, Sopron

Aleksandra Crvendakic 13 pontja a szerb válogatott sikere alkalmával

2018.07.09. 18:40 | Európa

A délelőtti elnöki fogadás után az esti órákban összecsapott Belgrádban a szerb válogatott és Sanghaj klubcsapata, ahol a következő évadban Marina Maljkovic vezetőedző lesz.

 

Fotó: KSS.rs

Fotó: KSS.rs


A találkozón az eredmény másodlagos volt, hiszen óriási a tudáskülönbség a két együttes között. A szerbek végig vezetve 87-34-es sikert arattak. A szerb válogatott már azzal a kerettel lépett pályára, mely Milos Paden másodedző vezetésével hamarosan útra kel Kínába. Itt egy rangos tornán a házigazdával, illetve Ausztráliával és Argentínával mérkőznek a szerbek. Különböző helyszíneken körmérkőzéses rendszerben mérik össze erejüket a csapatok, az előzetes tervek kilenc találkozóról szólnak.

 


Hétfőn a szerbek a sanghaji klubcsapat ellen 22 pontos különbséget alakítottak ki a félidőre. A formálódó ázsiai gárda, mely most kezdi Belgrádban Maljkovic vezetésével a felkészülést a következő évadra, a második félidőben pedig mindössze 13 egységig jutott. A magabiztos siker alkalmával Aleksandra Crvendakic 13 ponttal, 2 lepattanóval, 2 szerzett labdával és 3 kiharcolt faulttal zárt. Ez végül 21-es teljesítményindexet jelent. Az elmúlt évadban hazánkban szereplők közül Jovana Popovic 8, Tijana Cukic 4, Sanja Mandic 2 pontot ért el. A Miskolcra vissatérő Maja Skoric szintén 2 pontot jegyzett.


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: