U16-os Bajnokok Tornája, Sopron 2018

Az 5-8. helyért játszhat a magyar válogatott Sopronban

A magyar válogatott a soproni U20-as A-divíziós Európa-bajnokság negyeddöntőjében 73-61-es vereséget szenvedett Szerbiától, így a torna folytatásában az 5-8. helyért játszhat. A lányok hatalmasat küzdöttek, de döntő pillanatokban riválisunk pontosabbnak bizonyult.

 

Fotó: FIBA.Basketball

Fotó: FIBA.Basketball

 

Igazi meccshangulatban dobták fel a labdát a Novomatic Arénában. Az első négy találkozóját megnyerő magyar válogatott Szerbiával mérkőzött az elődöntőbe kerülésért. Jól indult a találkozó, két és fél perc alatt 9-2-re léptünk el. Riválisunk időt is kért, de a 4-6 pontos előnyt sokáig őriztük. A negyed hajrája kiegyenlítetté vált, 10 perc után azonban 20-18-ra vezettünk. Elsősorban az okozhatott fejfájást, hogy Kiss Virág már két személyi hibánál járt.


Álomszerűen indult a második szakasz, négy perc alatt 15-0-s sorozatot mutatott be válogatottunk. Ebből Gereben Lívia 8, Kiss Virág 4, Studer Ágnes 3 ponttal vette ki a részét. A félidő utolsó 5 percbe viszont a szerbeknek sikerült jobban. Kissre ráfújták a harmadik hibáját, így le kellett cserélni. Az egyre feszültebbé váló meccsen megakadt támadásban a magyar csapat. Riválisunk pedig fokozatosan visszanyerte önbizalmát. Ennek eredményeként hat pontra is felzárkóztak. A legjobbkor jött 37-31 után Gereben triplája, a félidőben 40-33-ra mentünk.

 


A félidei statisztikát figyelve azt láthattuk, hogy a fontos mutatók többségében még a magyar válogatott állt jobban. Figyelmeztető volt, hogy a lepattanócsatát nyerték a szerbek. Leginkább azonban a meccs lélektana festett kedvezőtlenül. A harmadik etap elején úgy nézett ki, hogy sikerül visszavenni ezen a téren a kezdeményezést. Czukor Dalma duplája után újra 10 ponttal vezettünk. Innentől azonban a szerb válogatott akarata érvényesült. Küzdöttek a magyar lányok, de sok lehetőség maradt ki. Ezeket pedig könyörtelenül megbüntették. A negyed utolsó másodpercében egy dudaszós triplával 52-52-nél ki is egyenlítettek a szerbek.


A záró szakasz első támadását követően 54-52-nél a mérkőzésen először járt előrébb riválisunk. A következő percekben fej-fej mellett haladtak a csapatok. Mindkét oldal nem egy vitatható szituációt tett szóvá. Ebben a helyzetben a szerb csapat tudott jobb döntéseket hozni támadásban, miközben 58-57-es vezetésünk után 5 percig nem találtunk be. Végül 12-0-s szériát produkált riválisunk, ami 69-58-nál az utolsó percben eldöntötte a mérkőzést. Amikor Studer bravúros triplája behullott a gyűrűbe, már nem volt kérdés a továbbjutó kiléte. A magyar csapat nagyot harcolt, kulcspillanatokban azonban ellenfelünk pontosabbnak bizonyult.


Folytatás szombaton az 5-8. helyért, amikor 15 óra 45 perctől Portugália lesz az ellenfél.

 

Eredmény

Szerbia - Magyarország 73-61 (18-20, 15-20, 19-12, 21-9)

 

Statisztika


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: