U20-as Európa-bajnokság 2018, Sopron

Az 5-8. helyért Portugáliával mérkőzünk a soproni U20-as Európa-bajnokságon

Csütörtökön rendezték Sopronban az U20-as Európa-bajnokságon a negyeddöntőket. A magyar válogatott az 5-8. helyért folytatja, ahol szombaton 15 óra 45 perctől Portugália lesz az ellenfél. Az elődöntők során Hollandia – Spanyolország és Szerbia – Olaszország párosítások jönnek.

 

Fotó: FIBA.Basketball

Fotó: FIBA.Basketball


A magyar válogatott nagy küzdelemben 73-61-re alulmaradt Szerbiával szemben. Ez azt jelenti, hogy a magyar lányok az 5-8. helyért folytatják. Szombaton 15 óra 45 perctől Portugália lesz a rivális. Legyőzőnknél ki kell emelni Ivana Katanic nevét, aki 12 ponttal, 10 lepattanóval és 10 gólpasszal tripla-duplát ért el. A portugálok a nap legsimább negyeddöntőjét veszítették el. Az olasz válogatott, mely a torna talán legjobb formában játszó együttese, a második negyed közepétől dominálva 70-42-es győzelmet aratott felettük. Ennek megfelelően a döntőbe jutásért szerb-olasz csata jön. Remek mérkőzésnek ígérkezik. Az olasz csapatban ketten is dupla-duplát jegyeztek: Olbis Futo Andre 12 ponttal és 15 lepattanóval, míg Lorela Cubaj 10 ponttal és 10 lepattanóval zárt.

 


A másik ágon a címvédő Spanyolország rendkívül megszenvedett Franciaországgal. Úgy arattak 51-50-es sikert, hogy az utolsó 10 másodpercben kihagyott francia büntetőből indították a támadásukat. Kevesebb, mint 5 másodperc volt hátra, amikor a 12 ponttal és 12 lepattanóval dupla-duplát elérő Iris Mbulito megszerezte a címvédő győztes találatát. A spanyolok Hollandiával mérkőznek az elődöntőben. A hollandok a meglepetés párharcban 74-66-ra verték Svédországot. A második szakasz közepétől végig vezettek rendkívül érett játékot mutatva. A legnagyobb tehetségük Laura Westerik ismét ízelítőt adott a tudásából, miután 16 ponttal és 11 lepattanóval segítette győzelemhez csapatát.


Teljes eredménylista - negyeddöntők
(A linkekre kattintva rövid beszámoló és a statisztika érhető el.)

 

Svédország - Hollandia 66-74 (21-22, 12-20, 9-13, 24-19)
Franciaország - Spanyolország 50-51 (15-4, 13-18, 10-12, 12-17)
Szerbia - Magyarország 73-61 (18-20, 15-20, 19-12, 21-9)
Olaszország - Portugália 70-42 (20-15, 16-8, 12-6, 22-13)


Program - felsőház - július 14., szombat

 

Elődöntők

18:00 Szerbia - Olaszország

20:15 Hollandia - Spanyolország

 

5-8. helyért

13:30 Svédország - Franciaország

15:45 Magyarország - Portugália


Ágrajz

 


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: