U20-as Európa-bajnokság 2018, Sopron

A TFSE 5., a Széchenyi István Egyetem a 11. helyen zárt az Egyetemi Játékok 3x3-as tornáján

2018.07.18. 21:39 | Egyetemi kosárlabda

Szerdán este rendezték a Coimbrában zajló Európai Egyetemi Játékok 3x3-as női kosárlabda tornáján a helyosztókat. Ahogy arról korábban már hírt adtunk, a TFSE az 5-8., míg a Széchenyi István Egyetem csapata 9-12. helyért mérkőzött. Következzen rövid összefoglalónk a záró napról.


A TFSE mindkét mérkőzését megnyerte. Az 5-8. helyért az első rivális a Volga Régió Állami Testnevelési és Turisztikai Egyetem alakulata volt. Az oroszokat végig vezetve 14-10-re sikerült legyőzni. A TFSE 6-1-re ellépett az első percekben. Ezt követően riválisunk még 9-8-ra felzárkózott, a végjátékban azonban ismét a magyar lányok akarata érvényesült.


Ez a siker azt jelentette, hogy az 5. helyért játszhatott a TFSE. Az ellenfélként a Lucerne Egyetem gárdája érkezett, akiket 13-8-ra sikerült legyőzni. A találkozó feléhez közelítve 10-3-as előnyt alakított ki a TFSE. Ezt követően riválisunk még felzárkózott, de nem forgott veszélyben a siker és ezzel az igen előkelő 5. pozíció.

 


A Széchenyi István Egyetem csapatának első ellenfele a 9-12. helyért a Pau-i Egyetem együttese volt. Óriási csatában 14-13-as győzelmet arattak a franciák. A két csapat sokáig fej-fej mellett haladt. A végjátékban ellépni látszott a francia rivális, de a győriek két távoli dobással szorossá tették a meccset.


A vereséggel a 11. helyért mérkőzött a Széchenyi István Egyetem csapata. Egy izraeli rivális, az Ohalo College gárdája volt az ellenfél. Nagy csatában, de a végjátékot kézben tartva 16-10-es győri siker született. Még 10-7-re az izraeli csapat vezetett, de innen 9-0-val zárta a meccset a Széchenyi István Egyetem.


Eredmények


5-8. helyért
TFSE - Volga Régió Állami Testnevelési és Turisztikai Egyetem 14-10
Pontszerzők: Varga Barbara 6, Miháczi Diána 3, Karlócai Julianna 3, Kováts Gabriella 2.


Lucerne Egyetem - TFSE 8-13
Pontszerzők: Varga Barbara 6, Karlócai Julianna 5, Miháczi Diána 2.


9-12. helyért
Széchenyi István Egyetem - Pau-i Egyetem 13-14
Pontszerzők: Perl Zsófia 6, Nagy Rebeka 5, Gyöngyösi Eszter 1, Török Barbara 1.


Széchenyi István Egyetem - Ohalo Academic College 16-10
Pontszerzők: Nagy Rebeka 8, Perl Zsófia 5, Török Barbara 2, Gyöngyösi Eszter 1.

 


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: