U16-os Bajnokok Tornája, Sopron 2018

Megszorongatta bombaerős riválisát a TFSE

2018.07.22. 20:29 | Egyetemi kosárlabda

Vasárnap megkezdődött a Coimbrában zajló Európai Egyetemi Játékok női kosárlabda tornája. Az első mérkőzésén a TFSE remek játékkal megszorongatta a Pitesti Egyetem csapatát és végül nagy csatában 77-73-as vereséget szenvedett.

 


Rögtön az első találkozón a legerősebb rivális, Romániából a Pitesti Egyetem ellen lépett pályára a TFSE. A román csapatban többek között a ZTE NKK gárdájából ismert Elisabeth Pavel is ott volt, de még rajta kívül két első osztályú játékost vonultattak fel. Riválisunk villámrajtot vett és 16-6-os előnyre tett szert. Az első negyed végére viszont 21-15-re felzárkózott a TFSE, ezzel teljesen nyílttá téve a folytatást.


A második negyedben sokáig 8-10 pont közötti differencia jellemezte az összecsapást. A félidő hajrájában azonban 39-29 után 8-2-es sorozattal 41-37-re sikerült felkapaszkodni. A harmadik negyedben Németh Alma, Shirian Fatime és Varga Barbara eredményes játékával – végül hárman együtt 50 pontot értek el a meccsen – ledolgozta hátrányát a TFSE. Karlócai Julianna triplájával 52-50-nél pedig először vezettek a mérkőzésen a magyar lányok.

 


Lendületben maradt Magyar Bianka együttese, így a harmadik szakasz végén már 60-54-es előnyt regisztrálhattunk. A záró negyed elején két sikeres tripla után 68-57-nél a 10 egységet is átlépte a differencia. Felcsillant a remény a bravúrra, a román együttes azonban megmutatta klasszisát. Extra távoli dobásokkal egy 13-1-es sorozat végén 71-70-re felzárkóztak. Ekkor még két perc volt hátra a találkozóból.

 


Kiélezett végjáték kerekedett. Kevesebb, mint egy perccel a vége előtt 73-70 után egy újabb triplával egyenlített ellenfelünk, majd az utolsó fél percben két sikeres támadást vezetve megszerezte a győzelmet a Pitesti Egyetem. Remek meccset játszott a TFSE. A vereség ellenére a mai napon látottakra lehet alapozni a torna hátralévő szakaszában.


Változott a mérkőzések programja. A TFSE hétfőn magyar idő szerint 10 órától csap össze a Bécsi Egyetem csapatával. Nem lesz könnyű feladat regenerálódni, ráadásul az osztrák együttes is igen komoly játékerőt képvisel. Sigi Koizar személyében szintén találunk egy olyan játékost a keretükben, aki hazánkban is eredményesen szerepelt.


Eredmény
TFSE - University of Pitesti 73-77 (15-21, 22-20, 23-13, 13-23)


Nyilatkozat
Magyar Bianka: „Tudtuk, hogy a csoport legerősebb csapatával találkozunk. Az első percekben tiszteltük ellenfelünket. Utána azonban egyre jobban elhittük, hogy lehet esélyünk a győzelemre. Egylabdás végjátékra került sor, ahol a szerencse is ellenfelünk mellett állt. Erre a teljesítményre lehet építeni a folytatásban.”


Pontszerzők


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: