U16-os Bajnokok Tornája, Sopron 2018

Újabb szünnap vár a TFSE csapatára az Egyetemi Európai Játékokon

2018.07.25. 13:57 | Egyetemi kosárlabda | Írta: Botár László

A Coimbrában zajló Európai Egyetemi Játékok női kosárlabda tornáján szerdán nem rendeznek mérkőzéseket. A nap történéseiről a helyszínről Botár László küldött összefoglalót lapunknak.

 

Fotó: Práczki Péter

Fotó: Práczki Péter


Írta: Botár László


Szünnap a szerdai a portugáliai Coimbrában zajló Európai Egyetemi Játékokon, holnaptól kezdődnek a küzdelmek az 1-8., valamint a 9-16. helyekért. Csapataink, a TFSE női és a Miskolci Egyetem férfi együttese ez utóbbiban érdekeltek, bár a TF-nek úgy tűnik, holnap sem lesz meccse. Most, amellett, hogy ki hogy folytatja, néhány eddig történt érdekességet is megosztunk az érdeklődőkkel.


Minden kezdet nehéz


A két csapat mellett két játékvezető is kint van a játékokon Nagy Viktor, valamint Tóth Cecília. Ez utóbbi, a szegedi hölgy számára kissé nehézkesen indult a torna. Az első nap első mérkőzését kapta a házigazda Coimbra és a lengyel Tadeusz Kosciuszko egyetem összecsapását - reggel 9 órai kezdéssel. A hazaiak derekasan melegítettek, de a lengyelek fél órával a kezdés előtt még sehol sem voltak, sőt még negyed órával a feldobás előtt sem. Úgy bő 5 perccel 9 előtt kétségbeesetten rohant be a lengyel csapat technikai vezetője, kezében a játékosok dokumentumaival. Panaszolta, hogy a tornára a csapatok részére készített kis tájékoztató kézikönyvben két csarnok - háromban rendeznek kosárlabda meccseket - címét felcserélték. Ők elmentek a megadott címre, de abban a csarnokban férfi csapatok melegítettek, így aztán taxikat fogtak, s azoknak köszönhetően sikerült beesniük a kezdés előtt 5 perccel. A meccs vagy 10 perccel az eredeti időpontnál később kezdődött, lejátszották, Tóth Cecília pedig átesett a tűzkeresztségen. Ezt követően a szervezők gyakorlatilag "mélyvízbe dobták", ugyanis ő vezette a Rouen (francia) és a Bologna (olasz) időnként szikrázóan kemény jelentektől és indulatoktól sem mentes összecsapását.

 


Magyar kapcsolatok


Nem csak azért került magyaros csoportba a TFSE női együttese, mert ő benne volt. Két riválisánál, a román Pitesti, valamint az osztrák Bécs Egyetem csapatában is szerepelt egy-egy magyar lány, Fodor Márta illetőleg a korábban Győrben is kosarazó Takács Kata. Ezen túlmenően mind a két csapatban játszott egy-egy olyan játékos - a román Elisabeth Pavel illetőleg az osztrák Sigi Koizar személyében -, akik az előző évadban részesei voltak a Zalaegerszeg bravúrjának. A zalaiak bekerülve a legjobb négy közé végül a 4. helyen zárták a bajnokságot. A Bécs-Pitesti rangadót, s így a csoportot is a bécsiek nyerték. Az összecsapáson az osztrák irányító 19, a román center 23 ponttal zárt, ők bizonyultak csapatuk legeredményesebb játékosának. A bécsieknél férfi vonalon is van magyar kapcsolat, az osztrák főváros holnap a miskolciak ellen játszó egyetemének férfi csapatában játszik Sebastian Koch, aki az előző évadban Körmenden töltött pár hónapot.

 


Kizárásos alapon


A mai szabadnap után a dolgok jelen állása szerint holnap sem lép pályára a TFSE női csapata. Magyar Bianka a D-csoportban a 3. helyen végző együttesének a C-jelű kvartett 4. helyezettjével kellett volna játszania, csakhogy ilyen csapat - nincs. Úgy tudjuk, az történt, hogy a belgrádiak egyik játékosuk születési dátumát a leadott nevezésnél megváltoztatták, hogy az illető hölgy beférjen a korhatárba, amely 30 év. A - fogalmazzunk finoman - turpisság kiderült, és bár szép dolog a hölgyeket fiatalítani, ennek ilyetén formája nem igazán nyerte el a szervezők tetszését. Azonnal kizárták a szerbeket, így a C-csoportban csak 3 csapat eredményeit regisztrálták, ebben a csoportban tehát 4. helyezett, s egyben holnapi TF-ellenfél - nincs...


A szünnap előtti este, bár hivatalos közös programot a szervezők nem csináltak, ám a sportoló diákság feltalálta magát, és Coimbra főterének szórakozóhelyein bulizott.


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: