Világbajnokság 2018

Spanyolországgal vív Eb-elődöntőt szombaton az U18-as válogatott

2018.08.09. 18:17 | Utánpótlás hírek

Ahogy arról nagy terjedelemben hírt adtunk, a magyar válogatott 69-61-re legyőzte Franciaországot az Udinében zajló U18-as A-divíziós Európa-bajnokság negyeddöntőjében. Eldőlt, hogy a szombaton 18 óra 45 perckor kezdődő elődöntőben Spanyolország lesz a rivális.

 

Fotó: FIBA.Basketball

Fotó: FIBA.Basketball


A spanyolok óriási csatában 74-73-ra győzték le a 2017-es Európa-bajnok Belgiumot a negyeddöntőben. Emlékezetes meccs kerekedett, ahol az első negyed hajrájában és a második etap elején 8-9 pontos előnybe kerültek a spanyolok. A félidőre azonban ledolgozta hátrányát Belgium, 20 perc után 33-33 állt az eredményjelzőn.

 


A harmadik negyedre lendületben maradtak a belgák és 49-42-nél úgy nézett ki, hogy akár komolyabb lépéselőnybe is kerülhetnek. A spanyol csapat azonban a játékrész végére utolérte riválisát. Az 54-54-ről induló záró szakaszban pedig már egyik fél sem tudott ellépni.

 

Az utolsó két percben 70-68-as belga vezetés után a spanyolok fordítottak, akik a kifejezetten kapkodós, feszült hajrában végül behúzták a továbbjutást. Raquel Carrera 18 ponttal bizonyult a győztes gárda legjobbjának.


Eredmény
Belgium - Spanyolország 72-73 (16-21, 17-12, 21-21, 18-19)


Statisztika

 


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: