U20-as Európa-bajnokság 2018, Sopron

Felkészülési meccseket játszott Lettország és Görögország

2018.09.16. 11:51 | Európa

Pénteken és szombaton két európai világbajnoki résztvevő válogatott, Lettország és Görögország felkészülési mérkőzéseket vívott Rigában. Mindkét találkozó magabiztos lett sikert hozott.

 

Fotó: Basket.lv

Fotó: Basket.lv


Ellentétes előjellel várhatta a két válogatott a Világbajnokság előtti utolsó hétvégét. A letteknél kialakult a 12 fős keret, melyben mindenki egészséges és bevethető. A kerethirdetésükről bővebben ITT írtunk.


Eközben a görögöknél pénteken megpróbálkozott a játékkal két korábbi sérült Evanthia Maltsi és Mariella Fasoula. Közülük a veterán Maltsi szombaton ismét nem lehetett ott a pályán. Mellette ráadásul azt a meccset Aikaterina Sotiriou is kihagyta. Ez így nagyon nehéz lesz a görögöknek, akiknél természetesen a CMB Cargo UNI Győrhöz érkező Artemis Spanou játékát ettől függetlenül érdeklődéssel figyelhettük.

 


Ilyen előzmények után nem volt meglepetés, hogy a lettek könnyedén érvényesítették a papírformát. A pénteki meccsen 80-54-es sikert arattak. Itt még egy félidőn át kiválóan tartották magukat a görögök, de a harmadik negyed végére 16 pontos differencia alakult ki a felek között. Artemis Spanou 2 ponttal zárt, míg a lett gárdában a 15 egységig jutó Aija Putnina bizonyult a legeredményesebbnek.


A szombati összecsapás, mely már a nagyközönség előtt is nyitott volt, 94-57-es győzelmet hozott Lettország számára. Itt már 12-0-s kezdés után a 29-14-es első negyedben óriási különbség alakult ki. A letteknél a 16 pontos Kitija Laksa és a 15 egységig jutó Gunta Basko remekelt. Görög oldalon Artemis Spanou 8 ponttal zárt.

 


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: