Világbajnokság 2018

Jonquel Jones bosnyák papírokkal folytatja

2018.10.08. 13:42 | Európa

A közelmúltban vált hivatalossá, hogy a Connecticut Sun és az UMMC Jekatyerinburg sztárja Jonquel Jones bosnyák papírokkal folytatja.

 


Nem váratlan bejelentésről van szó, hiszen Jonquel Jones pályafutását nézve indokolt lépésnek tűnik egy európai állampolgárság felvétele. A bahamai születésű 198 cm magas, 24 éves center klasszis szezonokon van túl a WNBA-ben. Tavaly az alapszakaszt 15.4 pont, 11.9 lepattanó, míg idén 11.8 pont, 5.5 lepattanó átlaggal teljesítette a Connecticut Sun színeiben. 2017-ben a legtöbbet fejlődött játékos díját kapta meg, idén pedig a legjobb a hatodik játékosnak választották.

 


Az Egyesült Államokat elhagyva az elmúlt két évben csak Dél-Koreában szerepelt Jones. Az európai karrier beindítása eddig váratott magára. A csapatválasztásban való mozgásteret tekintve nagy segítséget kapott azzal, hogy immár bosnyák állampolgárként európai státusszal szerepelhet.

 

Ezt használta ki a Jekatyerinburg is. Jones papírjai teszik lehetővé, hogy az orosz sztárcsapatnál akár négy amerikai légiós léphessen pályára idén. Brittney Griner és Kayla McBride viszi majd el a két „nem európai” helyet. A keretük negyedik amerikai légiósa Courtney Vandersloot magyar állampolgársága révén szintén korlátlanul nevezhető a FIBA sorozataiba.


Várhatóan Jonquel Jones Bosznia-Hercegovina válogatottjában is pályára fog lépni – legalábbis helyi hírügynökségi jelentések erről írnak. Eddig a bosnyákoknál a honosított játékos számára fenntartott helyet Lynetta Kizer töltötte be. Elvitathatatlan, hogy Jones érkezése minőségi ugrás lenne.

 


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: