Világbajnokság 2018

Szerdán rendezik a Szuperkupát Spanyolországban

2018.10.09. 22:53 | Spanyolország

Szerdán 21 órától kerül sor Spanyolországban a 2018-as Szuperkupára, mely során jön a Salamanca – Girona presztízscsata újabb felvonása. Rövid beharangozó.

 

Fotó: FEB

Fotó: FEB


Olaszország és Törökország mellett Spanyolország még az a nemzet Európában, ahol női kosárlabdában a szezon előtt az élcsapatok egy rangos klubtrófeáért összemérik az erejüket. A Szuperkupán az utóbbi éveket meghatározó rivalizálás folytatódik, hiszen a Salamanca és a Girona csap össze. Hasznos erőpróba lesz ez mindkét gárda számára a hétvégi bajnoki rajtot megelőzően. A Salamanca hazai közönség előtt nyolcadik alkalommal hódítaná el a trófeát, de a megerősödő Girona idén minden fronton tényleges kihívó lehet.


Mindkét gárda átesett már szélesebb közönség előtt a bemutatkozáson. Ahogy arról lapunkban is hírt adtunk, a napokban rendezték Spanyolországban a regionális kupák döntőit. A papírformának megfelelően a Salamanca és a Girona is győzelmet ünnepelhetett. A debütálás alkalmával a Girona híveinek kellett több új arccal megismerkedniük. Salamancában ugyanis az edzőváltást (Miguel Ángel Ortega helyett Lino Lopez érkezett) leszámítva inkább csak finomhangolások történtek.


A bajnokság és a kupa címvédője a kerete vázával már év közben hosszabbított. Heten maradtak Silvia Domínguez, María Asurmendi, Krisi Givens, Adaora Elonu, Angel Robinson, Erika De Souza és Laura Gil személyében. Távozott Kim Mestdagh, Laura Nicholls és D´Andra Moss. A helyükre pedig Elin Eldebrink, Aija Putnina és Belén Arrojo érkezett. Összességében tehát sem szerkezetben, sem játékerőben jelentősen nem változott a helyzet Salamancában. Nagy kérdés, hogy az új és ezen a szinten még rutintalanabbnak számító vezetőedző milyen impulzusokat tud adni a csapatnak. Egy rutinos, összeszokott gárdáról van szó, melytől azt várják, hogy a hazai sorozatok elhódítása mellett egy év után ismét ott legyen az Euroliga rájátszásában.

 


A Gironától többen távoztak. A hazai magból Nicole Romeo és María Conde, illetve a légiósok közül Kristina Alminaite, Shante Evans, Magali Mendy és Astou Traore. Ebből a felsorolásból is kiderül, hogy a tavalyi alapcsapatból mindössze Nuria Martínez, Roso Buch és Nadia Colhado maradt. Ugyanakkor melléjük valóban minőségi erősítések jöttek. A legnagyobb név Laia Palau, aki rögtön két évet írt alá. A szolgálataira nem csak a pályán számítanak. Azt várják, hogy besegítsen a klubnál folyó szakmai munkába is. A spanyol magot hivatott erősíteni a szintén világbajnoki bronzérmes Bea Sánchez, illetve a korosztályos válogatottakból ismert Helena Oma. Nagy fogás a légiósok között a montenegrói papírokkal rendelkező Shay Murphy, aki a Salamancában is szerepelt korábban. Sérülései ellenére egy extra képességű játékosról van szó. Belső posztokra pedig Keisha Hampton és a csehek - profi karrierjében kicsit elakadó - centertehetsége Julia Reisingerova érkezett.


Ahogy az előzőek is mutatják, két tapasztalt és rendkívül erős gárda csap össze. A női kosárlabda híveinek igazi csemege lehet a Spanyol Szuperkupa. Nagyon sok múlik azon, hogy a Világbajnokság miatt rendkívül későn összeálló keretekből melyik szakmai stáb tudott gyorsabban csapatot formálni. Azzal, hogy idén a Salamancánál csak kisebb változások történtek, mindenképpen esélyesnek tekinthetőek. Ráadásul a hazai pálya előnye is mellettük szól.


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: