Világbajnokság 2018

A harmadik forduló jön az élvonalban

2018.10.11. 22:38 | Magyar Bajnokság | Írta: Nagy Norbert

Pénteken és szombaton immár a harmadik fordulóra kerül sor a hazai élvonalban. A címvédő Sopronra és az Euroliga-selejtező párharc közepén járó Szekszárdra könnyebb meccs vár, de a többi párosításban benne van a kiélezett csata.

 


A forduló programja pénteken 18 órától a VBW CEKK Cegléd és a PEAC-Pécs összecsapásával indul. Két olyan gárda találkozik, melyek előzetesen közvetlen riválisnak tekinthetőek. Érdekes meccs lesz abból a szempontból is, hogy a légiósok mindkét együtteshez későn csatlakoztak. A Cegléd közvetlenül a rajt előtt cserélt kényszerből két játékost magas posztokon, míg a PEAC a Világbajnokságról várt két érkezőt. A pécsiek kezdték jobbam a szezont, hiszen szoros meccset tudtak kikényszeríteni Szekszárdon és utána hazai pályán legyőzték az MTK-t. A Cegléd két idegenbeli találkozót veszített el. A soproni papírforma vereség volt, a zalaegerszegi viszont a vártnál nagyobb különbséget hozott.


Szombaton 17 órától rendezik az Aluinvent DVTK és az NKE-Csata összecsapását. A forduló egyik érdekes mérkőzésének ígérkezik. Annak ellenére, hogy nem volt ideális a felkészülése, a DVTK kifejezetten jól indította az évet. A ZTE magabiztos legyőzése után a soproni vendégjátékban is bőven találhat pozítívumokat a szakmai stáb. A Csata már a felkészülés alatt is jó benyomást tett, a Szekszárd elleni debütálás alkalmával pedig megerősítette, hogy versenyképes teljesítmény várható tőle. Két ellentétes stílus találkozik. A DVTK keretében rendkívül komoly potenciál van támadásban, míg a Csatáról tudjuk, hogy elsősorban a védekezésére szeretne építeni.

 


Szombaton 18 órától két mérkőzést rendeznek. Az Atomerőmű KSC Szekszárd a Villeneuve d'Ascq elleni Euroliga párharc közepén az ELTE BEAC Újbudát fogadja. Bár szekszárdi oldalon nyilvánvalóan a regeneráció és a franciaországi vendégjátékra történő felkészülés a cél, de így is toronymagas esélyes Zeljko Djokic csapata. A BEAC számára nem indult jól az évad. Nem feltétlenül a Győr elleni vereség tényével, hanem annak mértékével. Az extra dobóformát mutató riválisától 101 pontot kapott hazai szezonnyitóján Balogh Judit együttese. Ettől függetlenül a fővárosiak légiósokkal megerősített kerete szerkezetében is alkalmas arra, hogy a múlt hetinél nagyobb ellenállást fejtsen ki. Biztosak lehetünk benne, hogy ezért mindent el is fog követni.


Szintén 18 órától rendezik a CMB Cargo UNI Győr és a ZTE NKK összecsapását. A forduló rangadójáról beszélhetünk, ahol a tavalyi bronzcsata két résztvevője találkozik. A Győr két papírforma győzelemmel kezdte az évet. A Vasas ellen még a védekezésben akadtak kihagyások, de a fővárosi vendégjáték Sara Krnjic és Artemis Spanou nélkül is extrán sikerült az előzőekben kiemelt 101 ponttal. Magyar viszonyok között kifejezetten bő rotációs lehetőséget kínál a győri keret és ha teljes felállásában tud játszani Sandro Orlando gárdája, akkor komoly lehetőségek vannak benne. A ZTE-nek a miskolci debütálás nem sikerült, viszont a Cegléd hazai legyőzése alkalmával már megmutatta valódi arcát Gáspár Dávid csapata. A 28 gólpassz azt mutatja, hogy kezd összeállni a játék. Mindkét fél számára komoly erőpróba lesz ez a rangadó.


A hétvége programja az élvonal szempontjából szombaton 18 óra 30 perctől zárul, amikor a címvédő Sopron Basket a PINKK Pécsi 424 otthonában lép pályára. A Cegléd elleni debütálás után a Sopron magas hőfokú rangadót nyert a DVTK ellen. Megtörtént Candice Dupree bemutatkozása is, miközben javában zajlik a felkészülés a közelgő Euroliga szezonra. A PINKK mindössze egy bajnoki meccset játszott, amikor hiányos összeállításban papírforma vereséget szenvedett Szekszárdon. Ezt követően a pécsiek az EWBL-tornájukon szerepeltek, ahol a magas posztokon mutatkozó szűk rotációs lehetőségek ellenére három szoros találkozót vívott a PINKK. A két gárda teljesen más célokért küzd, de ezek eléréséhez egy hasznos felkészülési lehetőség lesz az összecsapás.


Az MTK Budapest – Vasas Akadémia találkozót november 24-én rendezik.

 

A hétvége menetrendje

 

Október 12., péntek
18:00 VBW CEKK Cegléd - PEAC-Pécs


Október 13., szombat
17:00 Aluinvent DVTK - NKE-Csata
18:00 CMB CARGO UNI Győr - ZTE Női Kosárlabda Klub
18:00 Atomerőmű KSC Szekszárd - ELTE BEAC Újbuda
18:30 PINKK-Pécsi 424 - Sopron Basket


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: