U16-os Bajnokok Tornája, Sopron 2018

A Reyer Venezia idegenbeli rangadót nyerve javított

2018.10.16. 22:22 | Olaszország

Olaszországban szombattól keddig rendezték az élvonal második fordulóját. A Reyer Venezia és a Fila San Martino nyerte a forduló rangadóit.

 

 

A legnagyobb érdeklődés a Passalacqua Ragusa és a Reyer Venezia keddi összecsapását kísérte, hiszen a két gárda várhatóan a bajnokság végelszámolásnál is az élen lesz. Az Euroliga selejtezőjét elveszítő velenceiek nagy csatában 75-72-es győzelmet arattak riválisuk otthonában. A Reyer Venezia az első negyed végére magához ragadta a vezetést. A legnagyobb előnyük 12 pont volt, de az utolsó két percben 75-67 után a Ragusa felzárkózott és még az egyenlítésért is támadhattak a végén. A győztes gárdában a 22 pontos Marie Gulich lett a legeredményesebb, míg Cyesha Goree 16 perc alatt 5 ponttal és 6 lepattanóval zárt.


Szintén kiemelt rangadó volt a San Martino di Lupari és a Lucca találkozója. Ezen a hazai pályán játszó San Martino di Lupari végig vezetve 83-69-es győzelmet aratott. A harmadik negyedben alakult ki a végeredményben is megjelenő nagyobb differencia. A 23 pontos Caterina Dotto és a 22 egységig jutó Tyaunna Marshall remekelt a győztes alakulatban.

 


A Famila Schio a 19 pontos Olbis Futo Andre vezetésével könnyedén érvényesítette a papírformát a Vigarano otthonában. Végül 84-59-es sikert ünnepelhettek. A DIKE Basket Napoli-nak viszont Empoliban nehezebb dolga akadt. Mindössze 76-71-es sikert arattak. Ki kell emelni Isabelle Harrison teljesítményét, aki 23 ponttal és 15 lepattanóval vezette győzelemre csapatát.


Eredmények
Meccanica Nova Vigarano - Famila Wuber Schio 59-84
Treofan Givova Battipaglia - Iren Fixi Torino 79-71
Use Scotti Rosa Empoli - Dike Basket Napoli 71-76
Fila San Martino di Lupari - Gesam Gas&Luce Lucca 83-69
Elcos Broni - Allianz Geas S.S.Giovanni 64-57
Passalacqua Ragusa - Umana Reyer Venezia 72-75


Tabella

 


Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Honlap:
Kérjük, írja ide a képen látható karaktereket:


Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
WBASKET24 - Friss hírek röviden


Partnereink: